Belépés
Remeklő tartalékok PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Zala-Lap Kft.   
2007. november 06. kedd, 22:41

Az idei bajnokság előtt az MLSZ vezetése megváltoztatta a versenykiírást. Megszüntették a sokat bírált junior-, tartalékbajnokságot. Az élvonalbeli csapatok junioregyüttesei az NB III-ba nyertek besorolást. A változás jót tett a ZTE labdarúgócsapatánál foglalkoztatott fiataloknak. Az együttes pár fordulóval az őszi idény vége előtt biztosan vezet a harmadosztály Bakony-csoportjában. 

Szeretnék nehéz helyzetbe hozni a vezetést

– Titkon a lelkem legmélyén számítottam rá, hogy jól szerepelhetünk a harmadosztályban – vélekedett Dobos Sándor, a ZTE tartalékcsapatának edzője. – Igaz, csak a bajnokság egyharmadán vagyunk túl, de nagyon örülök, hogy az első helyen tanyázunk. Az élvonalbeli csapatok közül mi és a Tisza-csoportban szereplő Debrecen együttese áll a tabella elején. A bajnokság megkezdése előtt vegyesek voltak a vélemények a tartalékcsapatok szerepeltetése kapcsán. Akadtak olyanok, akik lebecsülték őket, és azt mondták, nem emelik a színvonalat. A másik tábor szerint ezen együtteseknek meg kell nyerni a bajnokságot. Örülök, hogy mi az utóbbi vélekedést erősítjük.

– Szakmai szempontból mennyire jelent előrelépést az NB III-ban való szereplés?
– A Magyar Labdarúgó-szövetség vezetése csatlakozott a Nyugat-Európában bevált módszerhez, ahol a tartalékcsapatok hasonló bajnokságban szerepelnek. Álláspontom szerint a juniorbajnokság azért bukott meg, mert a magyar élvonalban szereplő együttesek nem vették komolyan. Az NB III-ban való szereplés azért jó, mert a fiatalok felnőttcsapatokkal mérkőzhetnek. Sok tétmérkőzést játszanak, ami mindenképpen elősegíti fejlődésüket.

– Első helyen állnak. Ennyire erős a ZTE, feldobta a fiúkat, hogy sok tétmérkőzést játszhatnak, vagy a kiváló szakmai munkája hozta meg a sikert?
– Összetett dolog a jó szereplésünk. Az ön által felsorolt tényezők is belejátszottak. A csapat gerince már több éve játszik együtt, ismerték egymást a fiúk. Andráshidáról is visszatért hozzánk több játékos. Az utánpótlás-szakágvezetőnk, Nagy Mihály sokat tett azért, hogy az ország különböző részéről olyan tehetséges gyerekek érkezzenek, akik egy része itt is marad. A jó szereplés egyik záloga, hogy a fiúk edzésmunkája is példás. Segítőm, Kovács László is sokat dolgozik a fiúkkal. Azon munkálkodunk, hogy ottragadjunk az NB III Bakony-csoportjának az elején.

– Az első helyük azért is dicséretes, mert a Ligakupába gyakran be kellett segíteni az első csapatnak.
– Nagyon korrekt a kapcsolatunk az NB I-es csapattal. Ők adnak vissza játékost, ez történik egyébként a többi NB I-esnél is. Mi azzal segítjük őket, hogy Ligakupában több játékosunk is szerepel. Örültem, hogy a Ligakupában is helytálltak a fiúk. Nem lebecsülve az NB III-at, de a játékosoknak az a jó, ha a Ligakupában szerepelhetnek. Azt mondom a fiúknak, arra kell készülniük, amikor szólnak nekik az első csapattól, hogy gyertek. Mentálisan, fizikálisan topon kell lenniük. Mindig készenléti állapotban kell lenni a játékosainknak.

– Szaladjunk kicsit előre. Mi van akkor, ha a ZTE II. megnyeri a bajnokságot. Vállalhatják az NB II-es szereplést?
– Az a csapat nyeri a bajnokságot, amely a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtja. Az aranyéremről még nem beszélünk, sok van hátra még a bajnokságból. Szeretnénk nehéz helyzetbe hozni vezetőinket, és az élen végezni. Azután a klub irányítói eldönthetnék, hogy feljebb léphetünk vagy sem.

 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates