Belépés
Együttműködési megállapodást kötöttek PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Zala-Lap Kft.   
2008. február 22. péntek, 13:58

Sajtótájékoztató keretén jelentették be, hogy együttműködési megállapodást köt a Belvárosi Általános Iskola és a Zalaegerszegi Titánok jégkorogcsapata. Balaicz Zoltán, az oktatási és ifjúsági bizottság elnöke elmondta, hogy a belvárosi iskola két intézményében jól képzett pedagógusok nevelik a gyerekeket a sport szeretetére, a szakmai munka színvonala is kiváló. A Dózsa iskolában egy játszó udvar létesül önkormányzati és alapítványi segítséggel. 

Makovecz Tamás, a Belvárosi Iskola igazgatója elmondta, hogy a Petőfi és a Dózsa iskolában szakmai megújulás történik, a nyelv és a kommunikáció mellett nagyon fontos szerepet szánnak a sportnak, ezen belül a jégkorongnak.  Reméli, a megállapodással szervezett keretek között tudják biztosítani a Titánok utánpótlását. Szakmai összefogással megvalósítható lesz a program, amelyhez az iskola vezetése minden támogatást megad.

marosvari2.jpg

Marosvári Árpád, a Zalaegerszeg Jégsportjáért Alapítvány elnöke hangoztatta, hogy nem volt könnyű az indulás. A gyerekeket és a szülőket is egyaránt meg kellett nyerni a sportág számára. Az alapítvány  nemcsak a klub támogatását tartja fontosnak, hanem segíti a hátrányos helyzetű gyerekek sportolását, hogy ők is jégkorongozhassanak. Kiemelte az önkormányzat példás segítségét, a szponzorok támogatását. Az eredmények látszanak, hiszen már nemzetközi szinten ismerik a Titánokat.

Kercsó Árpád, vezetőedző csapatainak eredményeit sorolta. Elmondta, hogy a 12 éves korosztály éri el a legnagyobb sikereket, de a többiek is szépen fejlődnek. Magyarországon a legjobbak közé tartoznak a csapatai. Már nemzetközi szaktekintélyek is elismerik az itt folyó munkát.

A sajtótájékoztató zárásaként Makovecz Tamás és Marosvári Árpád aláírta az együttműködési megállapodást.
Módosítás dátuma: 2008. október 07. kedd, 13:02
 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates