Belépés
Közgyűlés a Csutinál PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Zala-Lap Kft.   
2008. március 11. kedd, 00:00

Tisztújító közgyűlést tartott Egerszeg legsikeresebb csapata, a Csuti Hydrocomp. A megjelenteket dr. Varga Tibor levezető elnök köszöntötte. 

Az egyesületben folyó munkáról Kiss Ambrus, a sakkozók elnöke számolt be. Nagyra értékelte, hogy vidéki egyesületként ötször lett már bajnok az NB I A osztályban a Csuti. Az egerszegiek helytálltak a BEK-ben is. A siker mögött eredményes utánpótlásnevelés húzódik meg. Az NB I B osztályában a tartalékok is jól szerepelnek. Kiemelte, hogy a sikereket rendkívül nehéz anyagi körülmények között érte el a klub, mivel a szponzorok és az önkormányzat anyagi támogatása fokozatosan csökkent. Horváth Tamás szakmai vezető értékelte a csapattagok teljesítményét.

A Csutiból Horváth Ádám, Mádl Ildikó a sakkolimpián szerepelt. Mindig nagy hangsúlyt fektettek az utánpótlás-nevelésre. Megköszönte Horváth Gyula és Csiszár Zoltán nevelőedzők munkáját. Az együttes eredményeihez gratulált dr. Gyimesi Endre polgármester is.

A közgyűlés a hatékonyabb munkavégzés érdekében módosította a klub alapszabályát, majd megválasztotta az új vezetést. Elnök: Kiss Ambrus, ügyvezető elnök: dr. Varga Tibor, szakmai igazgató: Horváth Tamás lett.

Módosítás dátuma: 2008. október 04. szombat, 18:12
 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates