Indul a szezon a zalaegerszegi jégcsarnokban Nyomtatás E-mail
Írta: Denis Levshov   
2009. augusztus 22. szombat 19:49
 

A zalaegerszegi jégcsarnok új üzemeltetői immár hagyományosan a szezonnyitás alkalmából ingyen korcsolyázásra várnak mindenkit, minden zalaegerszegit. Idén májusban a szezonvége előtti hétvégén a jégcsarnok vezetői szintén egy ingyenes korcsolyázási lehetőséggel kedveskedtek zalaegerszegieknek.

Augusztus 29-én és 30-án annyi lesz a különbség májushoz képest, hogy a nagyközönséget nem egész nap, hanem 15 és 20 óra között varjuk a jégcsarnokban. Ennek az az oka, hogy a hazai, jégsportokat űző csapatok már elkezdtek az idei felkészülésüket. Ami nem változik a tavaszi szezonzáróhoz képest, hogy a korcsolyák bérlése most is ingyenes.

Jó hír, hogy minden nehézség ellenére a Zalaegerszegi Titánok jéghokiszakosztálya az újonnan alakított sportegyesület keretén belül folytatja a szereplését az országos jégkorong-bajnokságban. Már augusztus eleje óta a fiúk napi több órát vannak a jégen, ugyanúgy, mint a „Ice Stars” szinkronkorcsolyás lányai is. Egyébkent augusztusban az ország különböző pontjairól érkeztek a csapatok Zalaegerszegre nyári edzőtáborukat megtartani. Jöttek hozzánk jéghokisok Budapestről, Győrről, Székesfehérvárról is . A jég és az ilyenkor szokásosan igenyelt szolgáltatások mellet a Zalaegerszegi jégcsarnok minden csapatot megajándékozott egy-egy egész napos Aquacity-látogatással. Büszkén mondhatjuk, hogy mindenki elégedetten távozott, nagyon jól erezte magát Zalaegerszegen és ígéretet tett. hogy jövőre is eljön.

Az új sportegyesület jégkorongszakosztálya augusztus 29-én és 30-án, pénteken és szombaton 13-15 óra között toborzást tart. A csapat vár minden 5 - 10 éves fiút, aki szeretné megtanulni a XXI. század focijának nevezett lendületes, férfias csapatsportot. De azok is jöjjenek, akik csak szeretnének kipróbálni, milyen is a jég gladiátorának lenni. Minden gyerek kap emlékbe egy apró ajándékot is.

Egyébkent szeptember 1-től az új szezonban zalaegerszegi jégcsarnok szeretettel várja minden régi és új vendégét közönségkorcsolyázásra hétfőn és szerdán este 7 órától 9 óráig, illetve a hétvégéken napközben többször is. Szombatonként tartjuk majd a lendületesebb „jégdiszkót” a fiataloknak. De még sok-sok más program várja vendégeinket a jégcsarnokban ebben az évben.



Hozzászólások (0)

Még nincs hozzászólás

Hozzászólás



mXcomment 1.0.9 © 2007-2010 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved
< Előző   Következő >

Impresszum

      Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
      8900 Zalaegerszeg
      Hunyadi János. 10.

 ©  Andé Kiadói Bt. 2008

Munkatársak

       Borda Menyhért
       Bedő István
       Polgár László
Marketing:
       Bánhegyi Béla