Belépés
Történelem és sport PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Borda Menyhért   
2009. szeptember 27. vasárnap, 19:58

Lövészet korhű fegyverekkel.

A szeptember 25-27. között Zalaegerszegen rendezett versenyt a sportlövészeten belül hivatalosan történelmi pontlövők országos bajnokságának nevezik, ám gyakran elöltöltős, vagy fekete lőporos versenyként emlegetik.

A lövészek korhű, régi fegyvereket használnak, emellett többen az adott kor katonai egyenruháját is magukra öltik. Az első nap a fegyverek ellenőrzésével zajlott, majd szombaton és vasárnap hatalmas durranásokkal zajlott a verseny. A korhű fegyverek versenye már a negyedik szakági országos megmérettetés, és ezúttal először rendezték meg Zalaegerszegen.

img_7593a.jpg

A hétvégén 50 versenyző 200 alkalommal állt lőállásba és 5 országos csúcs is született. A hazai lövészek remekül helytálltak, szinte minden kategóriában dobogóra állhattak. A párbajpisztoly csapatversenyben pedig országos bajnoki címet szereztek.

img_7601a.jpg

Az eredményhirdetést követően Góra Balázsnak dr. Benkő Kálmán, a Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal osztályvezetője az önkormányzati miniszter megbízásából a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkereszt kitüntetést adta át (alsó képünkön).

– Nagyon örülök a kitüntetésnek, pláne annak fényében, hogy remek eredmények születtek az országos bajnokságon. Nagyon sokan léphettek fel a dobogóra egerszegi mezben. A kitüntetésről tudtam, hiszen értesítettek róla, hogy meg fogom kapni, csak augusztus 20-án külföldön tartózkodtam, így nem lehettem jelen az ünnepségen. Meglepetésként ért, hogy az országos bajnokság díjátadását követően a rendezvény záróakkordjaként én is átvehettem az elismerést – mondta Góra Balázs.

img_7606a.jpg

A lövészegylet az idén már nem rendez országos versenyt, az új szezon majd márciusban kezdődik. Addig a versenyzők kisebb, megyei versenyeken vesznek részt, illetve várják a hagyományos, baráti összejövetelt, a szilveszteri háziversenyt.

Fotó: Borda Menyhért

Módosítás dátuma: 2009. október 09. péntek, 08:08
 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates