|
Fellendülőben a leányfoci |
PDF |
| Nyomtatás | |
E-mail |
|
Írta: Bánfi Katalin
|
|
2009. december 13. vasárnap, 17:26 |
|
Az Eötvös veretlenül az élen.
Az idén már öt leánycsapat vett részt az egerszegi teremtorna-bajnokságon. Ez nagy előrelépés a korábbi időszakhoz képest, amikor is ellenfél hiányában esetleg néhány alacsonyabb korosztályú fiú csapattal kellett megmérkőzni.
Ebben a hőskorban is már pályán volt az Eötvös-iskola csapata, amely most, hogy akadt négy kihívójuk még nagyobb örömmel állt a dobogó tetejére, veretlen mérkőzéseket követően.
A közelmúltban rendezett tornának az Öveges ÁMK adott otthont. Az intézmény ez évben szervezte meg leány futballcsapatát, nagyon lelkes gárdával, Domján István igazgató irányításával. Szintén debütálók voltak a landorhegyi és a teskándi iskolai tanulói. A petőfisekkel pedig már találkozhattunk szabadtéri mérkőzéseken.
Mind a házigazdák, mind a győztes csapat edzője elégedettségről számolt be. Domján István a lányok lelkesedésére alapozza optimizmusát, míg Fodor László a sok berúgott gólra, mellyel szemben egyszer sem zörgött az Eötvös hálója.
|