Matt a sorstól Nyomtatás E-mail
Írta: Polgár László   
2010. január 08. péntek 16:59
 

Elhunyt Bagonyai Attila (1964 - 2010).

Csütörtök késő este elhunyt a kanizsai sakkutánpótlás egyik mozgatója, mondhatni lelke, Bagonyai Attila, aki évekig a Tungsram (elsőszámú) sakk-csapatának volt nélkülözhetetlen tagja, egyben ügyintézője.

bagonyai attila.jpgA döbbenet még tavaly év végén kezdődött, amikor súlyos állapotban került kórházba, s gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve altatták és lélegeztető gépen tartották. Az Anand-féle - utolsó előtti - novemberi hétvégén még ő jegyezte meg a sakkzseninek adott fogadás után: legyünk hálásak azért, hogy egy ilyen világsztár két órát adott számunkra az életéből.

Majd jött december 13-a, vasárnap egy koncertre igyekezvén dobta fel a hangulatot jellegzetes humorával, mondván, csak nehogy az egy szomorú vasárnap legyen - viszont a következő napokban már vészjóslón kikapcsoltat jelzett telefonja. Akkor már szervezete ellen gyilkos hadjáratot indított a betegség, s itt szó sem volt szemtől-szembeni lépésekről, a „nyitás” már előrevetítette, az e helyzetben nem létező remire sincs esély.

A Teremtő 45 esztendőt adott neki, s éppen névnapján adott életének végső mattot a sors. S akik az Anand-fogadáson körülötte ültünk, csak hálát adhatunk a sorsnak, hogy akkor nem csupán az indiai fenoménnel, de vele is sokat beszélgethettünk...


Hozzászólások (0)

Még nincs hozzászólás

Hozzászólás



mXcomment 1.0.9 © 2007-2010 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved
< Előző   Következő >

Hirdetés

 
 

Impresszum

      Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
      8900 Zalaegerszeg
      Hunyadi János. 10.

 ©  Andé Kiadói Bt. 2008

Munkatársak

       Borda Menyhért
       Bedő István
       Polgár László
Marketing:
       Bánhegyi Béla