A legjobbak közt a legeredményesebbek Nyomtatás E-mail
Írta: Szakály István   
2010. március 08. hétfő 22:01
 

Ferenczi három aranya

Nagy sikere volt a Magyar Atlétikai Szövetség idén bevezetett országos serdülő fedett pályás bajnokságnak. Ezen a regionális bajnokságokon legjobban szerepelt 16-16 atléta vehetett részt versenyszámonként.

A budapesti SYMA csarnokban magas színvonalú rendezés mellett remek eredményeket értek el Magyarország legjobb 13-15 éves atlétái. A legjobbak közt a legeredményesebb lett a Zalaszám-ZAC Sportiskola együttese. Ez a bravúr nem véletlenül született, hisz a tavalyi országos csapatbajnok megyeszékhelyi együttesből jó néhányan idén már a serdülő korosztályba léptek.

ferenczimelinda.jpgkeresekata.jpgszűcsvaldó.jpgKözülük is kitűnt Ferenczi Melinda, a Landorhegyi iskola kiválósága (baloldali képünkön), aki egymaga újoncként 3 országos bajnoki címet nyert. Csiszár Attila tanítványa 60m-en,60m gáton és távolugrásban is a mezőny fölé nőtt. Három aranyérmével a legeredményesebb 13 éves magyar atléta lett. A 15 éves Szűcs Valdó (jobboldali képünkön) bokasérüléséből épphogy felépült, de rögtön magyar bajnok lett 60m gáton. Gyulai Gyula tanítványa megpróbálkozott a távolugrással is, ahol jó teljesítménnyel ezüstérmes lett. A 14 éves Kerese Kata (középen) szintén a Zalaszám-ZAC gátfutó iskola reménysége, élete első igazi országos bajnokságán miután megnyerte a 60m-es gátfutást, átvehette a Zalaszám 5. aranyérmét.

Az egerszegi sportiskolások az öt aranyérem mellé négy ezüstöt is szereztek: Rákosa Bálint, Major Márk, Szűcs Valdó és a 4x200m-es leányváltó (Molnár Jázmin, Ferenczi Melinda, Kerese Kata, Hári Anna) jóvoltából. A ráadás két bronzéremmel lett meg a Zalaszám-ZAC tucatnyi éremből álló gyűjteménye.

A bronzosok: Végh Krisztofer és Major Márk. Az ifjú zalaegerszegi atléták további 13 értékes döntős helyezése azt jelenti, hogy a fiatalok tehetségesek,a felkészítő edzői team pedig hozzáértő. Az idei fedett pályás teljesítmény minden előzetes várakozást felülmúlva csúcsidény alapja lehet.

Dr. Szász Péter és Tóth Zoltán, a Zalaszám-ZAC két elnöke a sportolók és edzőik elismerése mellett annak örülnek, hogy a nehézségek ellenére érdemes volt elindítani tavaly az egyesületi sportiskolai képzést, melynek első eredményei máris megmutatkoztak a serdülők országos bajnokságán. Szakály István klubmenedzser a megszállott kollégák, a segítő szülők és szponzorok, és nem utolsó sorban a szorgalmas és tehetséges gyerekek áldozatvállalását köszöni. Egyúttal a régi támogatók mellé megpróbál újakat is megnyerni. Mint mondta, bízik benne, hogy a sportbizottság is felfigyel a zalaegerszegi gyerekek és szakemberek kiváló teljesítményeire, nem hagyja magára ezt a 300 fős közösséget.


Hozzászólások (0)

Még nincs hozzászólás

Hozzászólás



mXcomment 1.0.9 © 2007-2010 - visualclinic.fr
License Creative Commons - Some rights reserved
< Előző   Következő >

Impresszum

      Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
      8900 Zalaegerszeg
      Hunyadi János. 10.

 ©  Andé Kiadói Bt. 2008

Munkatársak

       Borda Menyhért
       Bedő István
       Polgár László
Marketing:
       Bánhegyi Béla