Belépés
Balogh Csaba vezérletével PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Polgár László   
2010. március 22. hétfő, 16:50

Aquaprofit NTSK (1.) – Hungaropharma Decs (6.) 8:4.

Sakk NB I csapatbajnokság, 8. forduló. Nagykanizsa

A hazai együttes jó néhány tagja szinte Rijekából, a 11. egyéni Európa-bajnokságról futott be a magyar élvonal aktuális fordulójának dél-zalai helyszínére. S amilyen kellemetlen ellenfél hírében áll a decsi csapat, erre most sem cáfolt rá. Pintér József hosszú idő után nyert mérkőzést, igaz, ebben nem kis szerepe volt ellenfele idővel való rossz sáfárkodásnak. A lényeg persze a kanizsai győztes meccse, nem úgy a két légiós betlizése, hiszen a szlovén Mihalcisin és a görög Halkiasz is gratulálni volt kénytelen ellenlábasának. Balogh Csaba viszont a kontinensviadal záró fordulóinak sikeres szériáját folytatta Nagykanizsán is, s ezúttal is „nemzetközi” összecsapáson diadalmaskodott.

Nyertes mérkőzésével az Aquaprofit NTSK 68 pontra növelte eddigi gyűjteményét a tabellán, s továbbra is négy egységgel előzi meg zalaegerszegi riválisát.

Eredmények (elöl a hazaiak):

Balogh Csaba – Salgado-Lopez 1:0

Portisch Lajos – Sedlak 1:0

Pintér József – Pap Gy. 1:0

Adrian Mihalcisin – Raganovic 0:1

Szteliosz Halkiasz – Tóth E. 0:1

Héra Imre – Pataki 0,5:0,5

Medvegy Zoltán – Rudolf A. 1:0

Bérczes Dávid – Taskovits 1:0

Prohászka Péter – Papp T. 0,5:0,5

Gonda László – Sebestyén 1:0

Faragó Iván – Amstadt 1:0

Gara Tícia – Veszprémi 0,5:0,5

Néhány szó erejéig térjünk még vissza Balogh Csaba Eb-szereplésére, hiszen ugyan a középmezőnyben végzett (408 férfi résztvevőből), de a 6. fordulóban legyőzte a török Erdoglut, két körrel később az „aquaprofitos” presztízscsatán verte Prohászka Pétert, azt követően a cseh Navara ellen játszott döntetlent, s ugyanúgy végzett az orosz Motyilevvel is.

 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates