Belépés
Maximumon teljesített a ZTE NKK PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Bedő István   
2010. március 25. csütörtök, 13:17

Jövőre is lesz női kosárlabda Egerszegen.

Befejeződött az alapszakasz a női kosárlabdázók első osztályában. A ZTE NKK kispadján Gáll Tamás személyében új vezetőedző mutatkozott, be, elmondhatjuk teljes sikerrel. A fiatal szakvezető a Magyar Kupa négyes döntőjébe vezette a csapatot, és az új lebonyolítású bajnokságban a négy nagycsapat mögött már 5.-nél rosszabbak már nem lehetnek.

- Amikor az ember vezetőedzőként elkezd dolgozni, vannak álmai, amit szeretne elérni - mondja Gáll Tamás. – Az álmaim között az 5. hely, és szerencsés sorsolás folytán az MK négyes döntője szerepelt. Amikor a bajnokság elején a vezetőkkel megfogalmaztuk a célokat, elsődlegesen a legjobb nyolcba kerülést fogalmaztuk meg. Ezen belül szerettünk volna minél előbbre végezni. A mezőnyre pillantva elmondható, hogy az első négy együttest reálisan nem előzhettük meg. Költségvetésben, játékosállományban jóval jobbak nálunk. Az 5. hely megszerzésével a lehető legjobb eredményt érte el a csapat.

- Miben látja a jó szereplés zálogát?

- Először is jól sikerültek az igazolásaink. Crasnoscioc és Bukovszki, valamint a visszatérő Czukor hozták azt a teljesítményt, amit elvártam tőlük. Mellettük a régi húzó emberek, akik már több éve a csapattagjai, szintén odatették magukat. A siker talán legfontosabb tényezője a csapategység volt. Nem tartozunk azon együttesek közé, amelyek nagy egyéniségekkel rendelkeznek. Nálunk a már említett tényezők jelentettek óriásit.

- Elemezve a csapat eredményeit, elmondható, hogy nagy hullámvölgyek és -hegyek nem jellemezték a ZTE játékát. A nyerhető mérkőzéseket hozták…

- Kétségtelen tény, kiegyensúlyozott szereplésünk is hozzájárult az 5. hely megszerzéséhez. A hozzánk hasonló tudású csapatok jóval nagyobb formahullámzással játszották végig az alapszakaszt. Mi mindig a döntő fontosságú találkozók idején voltunk jó formában. Utólag könnyű elmondani, de megvalósítani nem volt egyszerű.

- A rájátszásban a Győrrel találkoznak. Elméletileg a négy nagy közül a leggyengébb. Mi várható a ZTE-től, próbálják meglepni a jóval esélyesebb Rába-partiakat?

- Nem az a realitás, hogy mi továbbjutunk. A csapat felszabadultan játszhat, csak a Győrnek lehet veszíteni valója. Titokban reménykedem, hogy hazai pályám megszorongathatjuk őket, esetleg nyerhetünk. A továbbjutásunk csodaszámba menne. Egy biztos, nem rakok terhet a lányok vállára, mert nincs miért. Remélem, nagy küzdelemre késztetjük a győrieket, s akkor már megtettük a magunkét.

- A férfi csapatok mintájára, az 5-8. helyért idén először a hölgyek sem mérkőznek. A ZTE így ötödiknél rosszabb nem lehet. Jónak, vagy rossznak tartja a kezdeményezést?

- Lehetett volna rájátszás itt is, de ezt a lebonylítási formát sem tarom rossznak. Aki elemzi a női bajnokságot, az láthatja, hogy az első négy mögött lévő csapatok - a két utolsót (Cegléd, BEAC) leszámítva - külön kisbajnokságot játszottak, amelyben mi voltunk a legjobbak. Igazából ez volt a mi tudásszintünknek megfelelő.

- Milyen lehet a csapat jövőképe? Van már erről információja?

 - Pár nappal ezelőtt nagyon jó hírrel szolgáltak számunkra a vezetők. Egyrészt gondolom azért, mert jól teljesített a csapat. Jövőre is lesz női kosárlabda Zalaegerszegen. Nem szűnik meg az utolsó klasszikus női csapatsportág. Március közepén ezt kijelenteni - amikor a klubok többsége kardélen táncol - mindenképpen óriási dolog. Végül szeretném megköszönni segítőim - Török Róbert technikai vezető, Polster Péter masszőr és dr, Békési Ciprián doktor - munkáját. Természetesen a vezetőknek is - Tóth László ügyvezetőnek és Zalatnai Lászlónak, a Zala Volán Zrt. vezérigazgatójának - a segítségét. Nélkülük nem lehetett volna ilyen sikeres az idényünk.

Módosítás dátuma: 2010. március 27. szombat, 12:13
 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates