Belépés
Kanizsáról az Óbuda ment tovább PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Polgár László   
2010. március 31. szerda, 13:41
Megkezdődött az idei baseball-bajnokság, s a tavalyi harmadik helyezett Neckermann Kanizsa Ants rögtön Magyar Kupa-selejtező házigazdája lehetett. Mint a csapat nevéből kiderülhetett, idén ismét van névszponzora a klubnak, ugyanakkor egyik erősségük, a többek között 2007 legjobb baseballozójának választott Daróczi János viszont ismét távozott a klubtól.

A célállomás az előző évhez hasonlóan a német Neuenburg Atomics együttese lett, mindössze azzal a különbséggel, hogy a magyar játékos immár a Bundesliga 1-ben öltheti magára újdonsült egyesületének mezét…

No, de vissza a hazai vizekre, már csupán azért is, hiszen a kupaselejtezőben rögtön a bajnoki cím és a kupa védője, az Óbuda Brick Factory volt a kanizsaiak ellenfele – a Jánossomorja Rascals mellett. Nos, az óbudaiak 5:0-ra győztek a dél-zalaiak ellen, mi több, a kisalföldiek is jobbnak bizonyultak Nagy Gáborékkal szemben (0:1). Mivel előtte a fővárosiak a Jánossormorját 12:7-tel múlták felül, így a „téglagyáriak” jutottak tovább a hármasból.

A Gondi Zoltán vezette „hangyák” számára az április már a bajnoki szezonkezdetről szól, s idén is lesz nemzetközi Interliga-megmérettetés. Jelzés értékű, hogy kupameccsen a Jánossomorja most jobb volt a zalaiaknál, úgyhogy az erőviszonyokra jó lesz odafigyelni…

 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates