Belépés
Somogyiak zártak az élen PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Polgár László   
2010. március 31. szerda, 15:26
Immár a hetedik Plaza Kupa régiós versenyt rendezték meg a dél-zalai városban, ahol ezúttal is szépszámú érdeklődő előtt mérkőztek a ringben a serdülőktől a felnőtt korosztályig az öklözők.

A Kanizsa Box Klub több, „kirakatban lévő” versenyzője is győztes meccset vívott, hiszen Korpics István 75, Vass Richárd 81, míg Orbán Gábor +91 kg-ban nyert, s ez azért is fontos, hiszen idén például nem voltak dél-zalaiak a debreceni Bocskai-versenyen. Minden megmérettetés jól jön tehát Korpics Miklós tréner tanítványai számára, igaz, a csapatversenyben ezúttal (s már nem először) a kanizsaiak a kaposváriak mögé szorultak.

A sorozat április közepén Székesfehérvárott folytatódik a bajnoksághoz újonnan csatlakozott egyesület vendéglátása mellett. Ahogy a KBK edzője fogalmazott, nem jött rosszul, hogy újabb gárda lépett be a sorozatba, mivel ezzel több ökölvívóval mérkőzhetnek Korpics Istvánék a bajnokság során.

Nagykanizsa április 24-én a plaza épületében ad otthont a Nyugat-Dunántúl – Dél-Dunántúl felnőtt ökölvívó-mérkőzésnek, az esemény délután háromkor kezdődik.

 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates