Belépés
A diákolimpia után is bizonyítottak PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Polgár László   
2010. április 20. kedd, 17:08
A Zalaerdő Hevesi DSE színeiben sportoló diákok Érden igencsak kitettek magukért, hiszen Vizlendvai László edző tanítványai nyolc aranyat, két ezüstöt és három bronzot hoztak haza az országos diákolimpiai döntő helyszínéről.

Többüknek innen a Kalocsai Torna Gála – Szertorna Versenyre vezetett útja, s az alföldi érseki városban Vizlendvai Máté összetettben (gyűrű, ugrás és talaj után) a harmadik helyen végzett. Szerenkéntiben (talaj és ugrás) Baksa Nikol és Valusek Cintia egy-egy második és harmadik pozíciót könyvelhetett el, Hajdu Fanni pedig egy bronzzal (ugrás) lett gazdagabb.

Vizlendvai László: „Örülök, hogy viszonylag széles merítési lehetőséggel számolhatunk Kanizsán a torna szempontjából, s közel egy éve a szertornára is kiemelt figyelmet szentelünk. Egyre képzettebbek sportolóink, s ez az akrobatikus tornában is kamatozik. Utóbbi esetében külsős koreográfust is bevontunk a munkába, s a napi háromórás edzések adják az eredmények alapját.”

 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates