Belépés
Helytálltak a tavalyi bajnok ellen PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Polgár László   
2010. április 21. szerda, 12:53
A magyar-szlovák közös Interliga baseballbajnokság tavalyi elsője, a pozsonyi BK Apollo látogatott Kanizsára, s ahogy előzetesen fogalmaztak, Dávid és Góliát találkozik a Neckermann Kanizsa Ants pályáján.

A találkozó dél-zalai szempontból azért is érdekes volt, hiszen először bonyolítottak a sportág berkeiben a Thury-pályáról online-tudósítást…

Nagy titkot nem árulunk el azzal, hogy ugyan „Góliát” ezúttal győzedelmeskedett, de a kettős mérkőzés első csatáján nem volt nagy különbség a két gárda között. A „Hangyák” ugyan pontot nem szereztek, de a pozsonyiak is csupán hármat (a végeredmény 0:3), így joggal várták Nagy Gáborék a „visszavágót”. Amelyen már tudtak is pontot csinálni, igaz, a pontkülönbség ezen a meccsen is megmaradt, hiszen azt végül 4:1-re hozta az Apollo.

A vendégek a dupla győzelemmel a kilenc csapatos tabella második helyére kúsztak fel, az Ants viszont egyelőre még pont nélkül a bajnokság utolsó helyén szerénykedik.

 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates