Belépés
Először lettek bajnokok PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Bedő István   
2010. május 15. szombat, 15:11

ZTE ZÁÉVFerencvárosi TC 5: 3 (3139:3117).

Szuperligás női tekemérkőzés. Rájátszás, második találkozó az 1–2. helyért. Zalaegerszeg.

A fővárosi 5:3-as eredményt követően hazai pályán kellett bizonyítania a zalai csapatnak, hogy az idegenbeli bravúr nem a véletlen műve volt. Az esélyesség terhe a hazaiak vállát nyomta. Az első körben Nemes és Horváth K. révén két meccspontot szereztek, Csurgai azonban meglepetésre kikapott Balláktól.

img_5124_a.jpg

Rendkívül izgalmas második körre lehetett számítani. A görcsösség még két pályacseréig tartott, ekkor elúszni látszott az aranyérem, de Airizer 0-2-es állásról fordította maga javára az eredményt, miközben Szabónak és Kovácsnak sikerült a fa hátrányát csökkentenie. Így aztán megszületett a várva várt hazai siker, amelyhez nagyban hozzájárultak a lelkesen szurkoló hazai nézők, akik egy pillanatig sem hagyták csüggedni a lányokat.

A ZTE ZÁÉV fennállása során első aranyérmét gyűjtötte be.

img_5165_a.jpg

Eredmények:

Nemes (533 fa) – Fegyveres (518 fa), 1:0,

Csurgai (482) – Ballák (512), 1:1,

Horváth K. (539) – Siklódi (521), 2:1,

Airizer (582) – Csongrádi (541), 3:1,

Szabó M. (506) – Szabó M. 512, 3:2,

Kovács (496) – Kaszás (511), 3:3.

A több ütött fáért járó 2 pontot a ZTE ZÁÉV kapta, így alakult ki az 5:3-as végeredmény.

img_5207_a.jpg

Vélemények:

Borsos József, a ZTE ZÁÉV elnöke: – Nagyszerűen küzdöttek a lányok. Csurgai Anita nem bírta el az esélyesség terhét, de az ellenfélnél is akadt gyengén teljesítő. A rájátszásban fantasztikusan szerepelt a csapat, a 4. helyről lettünk bajnokok.

Nagy László, a ZTE ZÁÉV edzője: – A pesti győzelmünk ellenére ilyen izgalmas mérkőzésre számítottam. A fővárosiaknál több rutinos játékos van, de a lányok ma is remekül küzdöttek. Kettős sikerünkkel megérdemeltük a bajnoki címet.

Fotó: Borda Menyhért

Módosítás dátuma: 2010. május 15. szombat, 19:05
 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates