|
Országos egyéni bajnokság Kanizsán. A hétvégén hivatalosan is kezdetét vette a női sakk országos egyéni bajnokság Nagykanizsán, s a dél-zalai városban a tíz legjobb sakkozó hölgy ült asztalhoz, hogy kilenc forduló alatt eldöntse, közülük melyik a legjobb idén.
Marton István, a város polgármestere a megnyitón hangsúlyozta, büszke lehet a város, hogy néhány napig ismét a sakk fővárosa lesz, a szövetség részéről pedig Horváth Tamás szakmai igazgató fejezte ki köszönetét a dél-zalai településnek a verseny helyszínének biztosításáért.
A pénteki megnyitó aztán érdekes momentummal folytatódott, hiszen Papp Nándor a Hotel Centralban az Aquaprofit-NTSK részéről vehette át kissé kurtán-furcsán a csapatbajnoki elsőségért járó serleget. Igaz, Kercsmarics József rögtön nyomatékosította, lesz hivatalos díjátadó is, melyen „megadják a módját” a bajnokok köszöntésének.
Bartos Ferenc FIDE-bíró aztán azonnal hozzáláthatott a sorsolás elkészítéséhez, s így a hétvége máris a mérkőzésekről szólhatott a Halis István Városi Könyvtárban.
A paksi Tóth Lili jól bekezdett, hiszen rögtön két nyertes partin van túl, őt követi a szombathelyi Lakos Nikoletta, aki szintén két ponttal rendelkezik. A mérkőzések egyébként valamennyi nap 15 órától kezdődnek, egyedül vasárnap, a zárónapon kerül sor reggel 9 órától a küzdelmekre.
Külön tétje a bajnokságnak, hogy az itt remeklő versenyzőnek nagy esélye van arra, hogy a szeptember 19-október 4. között sorra kerülő sakkolimpián induló magyar válogatott tagja is lehet…
|