Belépés
Krasznai a magyar bajnokságon is bronzérmes PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Polgár László   
2010. május 17. hétfő, 14:22

Bükön rendezték meg a 2010. évi serdülő (14-15-évesek) szabadfogású országos bajnokságot.

A versenyre súlycsoportonként 16 versenyző kvalifikálhatta magát két rangsorversenyen, valamint a diákolimpia országos döntő eredményei alapján.

krasznai bence bronzermes.jpgA kanizsaiak közül az 53-kg-os Egyed Dániel csak a 17. helyen végzet a rangsorban, így nem szerzett jogot az indulásra, nem úgy, mint a 42-kg-os Krasznai Bence, aki rangsor-negyedikként, valamint diákolimpiai bronzérmeseként mérlegelt a versenyen. Bence a nyolc közé jutásért az orosházi Tóth Andort győzte le magabiztosan, majd a négy közé az érdi Boros Gábort verte nagy technikai fölénnyel. A döntőbe jutásért a monori diákolimpiai bajnok Balatoni Bencét csak megszorítatni tudta, kétmenetes vereséget szenvedett. A bronzéremért mérkőzve aztán a kaposvári Bódis Milánt taktikusan birkózva győzte le, így a diákolimpiai bronz után a magyar bajnokságon is harmadik helyezett lett.

Szatmári Zsolt edzői értékelése: „Van, amikor szomorkodunk, hogy „csak” bronz lett, de ezúttal örülnünk kell, hiszen Bacsa Ferenc Héraklész vezetőedző szerint is ez az egyik legnehezebb súlycsoport a serdülőknél. Bence szépen kezd felzárkózni a „kiemeltek” közé, megbízhatóan, kiegyensúlyozottan versenyzett, ha egy kicsit agresszívebben birkózik, és nem tiszteli túlzottan Balatonit, bravúrt is végrehajthatott volna.”

Módosítás dátuma: 2010. május 17. hétfő, 14:46
 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates