Belépés
Sportlövők regionális kupája PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Keczeli Zoltán   
2010. május 18. kedd, 11:18
Az elmúlt hétvégén a gyenesdiási, hévízi és keszthelyi lőtereken azonos időben zajlott a hagyományos regionális kupa lőverseny 6 fegyverszámban (légpuska, légpisztoly, kispuska, sportpisztoly, központi gyújtású pisztoly és szabadpisztoly)

A helyi versenyzők mellett pécsi, zalaegerszegi, hévízi, nagykanizsai, szentendrei, kapuvári egyesületek képviseltették magukat a legnagyobb számban. A jól szervezett és jó hangulatú versenyen remek eredmények születtek. Kiemelkedett a mezőnyből Csali János, a BEFAG Keszthelyi Erdész lövészklub versenyzője, aki a sportpisztoly versenyszámában 190 körös teljesítményével aranyérmet szerzett.

- Számomra is hihetetlen – mondta Keczeli Zoltán vezetőedző – Csali Janinak a teljesítménye. Az év elején iratkozott be a lőterünkön működő vadásziskolába. Először a sörétes fegyverekkel ismerkedett meg, majd a golyós fegyverekkel. Sikeres vadászvizsga letételét követően gőzerővel koncentrált a sportpisztolyos edzésekre. Három héttel ezelőtt volt élete első versenye. Már akkor a mezőny első részében végzett. Most a még sokat tapasztalt szakembereket is meglepte, hogy ezen a színvonalas versenyen, ahol Dunántúl legjobbjai álltak lőállásba, sikerült aranyérmet szereznie.

A versenyszámok győztesei és érmesei:

Sportpisztoly 20 pont férfiak

I. Csali János 71 BEFAG Keszthely 190 II. Németh Ferenc 59 PLE Zalaeg. 186 III. Szabó M Károly 53 Bázis Kapuvár 184 4x10

Sportpisztoly 20 pont 60 év felett

I. Dr. Török Zoltán 38 PVLK Pécs 181 II. Maser Ralf 48 PLE Zalaeg. 179 III. Ruzsin Pál 44 Göcsej SE Zeg. 176

Sportpisztoly 20 pont nők

I. Mozsgai Dominika 94 PVLK Pécs 162 II. Lévai Csilla 66 BEFAG Keszthely 155 III. Simon Anita 82 Göcsej SE Zeg. 142

Központi gyújtású pisztoly 20 pont férfiak

I. Szabó Béla 62 PLE Zalaeg. 190 II. Szabó M Károly 53 Bázis Kapuvár 188 5x10 III. Németh Ferenc 59 PLE Zalaeg. 188 6x10

Központi gyújtású pisztoly 20 pont 60 év felett

I. Ruzsin Pál 44 Göcsej SE Zeg. 187 II. Kansy Hubert 48 PLE Zalaeg. 179 III. Dr. Török Zoltán 38 PVLK Pécs 175

Szabad pisztoly 20 pont I. Bognár Tamás 57 PLE Zalaeg 169 II. Góra Máté 88 PLE Zalaeg 163 III. Kiss Ferenc 60 Göcsej Zeg. 149

Kispuska 30 fekvő férfiak

I. Lakatos Zoltán 58 PVLK Pécs 273 II. Nagy György 53 PLE Zalaeg. 267 III. Obermaier Nándor 54 PSLE Nkanizsa 260

Ny.ir. Légpuska 20 lövés férfiak

I. Heilmann József 72 PVLK Pécs 192 II. Lakatos Zoltán 58 PVLK Pécs 177 III. Horváth Károly 50 PSLE Nkanizsa 164

Ny.ir. Légpuska 20 lövés serdülő fiú

I. Bernáth Csenger 97 BEFAG Keszthely 105 II. Vajda Miklós Gábor 96 Hévíz 99 III. Zerényi Richárd 96 Hévíz 98

Ny.ir. Légpuska 20 lövés serdülő leány

I. Major Veronika 97 BEFAG Keszthely 120 II. Csali Alma 99 BEFAG Keszthely 57

Ny.ir. Légpuska 20 lövés nők

I. Vlaszákné Nyírő Barbara 74 PLE Zalaeg. 183 II. Dr. Rácz Ilona 67 PVLK Pécs 180

Légpisztoly 20 lövés férfiak

I. Góra Balázs 64 PLE Zalaeg. 190 II. Szabó Béla 62 PLE Zalaeg. 188 11x10 III. Barkó Tibor 65 BEFAG Keszthely 188 9x10

Légpisztoly 20 lövés nők

I. Mozsgai Dominika 94 PVLK Pécs 170 3x10 II. Szűcs Csilla 79 PVLK Pécs 170 2x10 III. Szatmári Adrienn 80 PVLK Pécs 164

 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates