Belépés
Szigeti ezüstérme PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Balázs Erik   
2010. május 24. hétfő, 11:13
Május 22.-én két országos squashverseny került megrendezésre, melyekről ezúttal sem hiányoztak a ZEUS SE versenyzői.

A szombathelyi Öntöde Sportcentrumban B-kategóriában (#30. felettiek) szállt harcba két utánpótlás korú zalaegerszegi versenyző: Németh Tamás és Sebestyén Zsombor. A mezőny azonban egyelőre erősnek bizonyult számukra, így mindketten a vigaszágon fejezték be a versenyt.

római.jpg

Szigeti Ferenc (balról a második) viszont nem tért haza üres kézzel Budapestről. Ő a Római Teniszakadémián vendégeskedett D-kategóriás (#150. felettiek) megmérettetésen, ahol negyedik kiemeltként egészen a döntőig menetelt. Az aranyéremért folytatott küzdelemben is csak a döntő szettben kellett fejet hajtania a mezőnyben legelőrébb rangsorolt riválisával szemben, így a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott fel.

Módosítás dátuma: 2010. május 24. hétfő, 11:15
 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates