Belépés
Közgyűlés és sportkézikönyv PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Lukácsffy Dénes   
2010. május 28. péntek, 13:36

Zalai kitüntettek a magyar sport napján.

A Zala Megyei Sportszövetségek egyesülése csütörtöki közgyűlésén Tóth János elnök köszöntő szavait követően Kámán Ferenc sportigazgató értékelte az egyesülés 2009. évi tevékenységét.

Ezt követően a nagy számban megjelent sportvezetők elfogadták a tavalyi évről szóló beszámolókat, az idei év költségvetését, a felügyelő bizottság beszámolóját, illetve a közhasznúsági jelentést. Majd elismerésüket fejezték ki a magyar sport napján kitüntetést kapott 5 zalai sportvezetőnek.

A zalai kitüntettek:

A Magyar Sportért Emlékérem ezüst fokozatát kapta

Bita József, a Zalaegerszegi Torna Egylet utánpótlás nevelője,

Tancsics László, a Zalaegerszegi Torna Egylet Súlyemelő Klub edzője,

Toplak Tibor, a Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése gazdasági elnökhelyettese.

A Magyar Sportért Emlékérem bronz fokozatát kapta

Pécsi Zsolt, a Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ testnevelő tanára, kézilabdaedző,

Sziver Krisztina, a Béke Ligeti Általános Iskola Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény testnevelő tanára, a Zala Megyei Fogyatékkal Élők Sportszövetsége főtitkára.

A jelenlévők egyúttal kézhez vehették a rengeteg hasznos információt tartalmazó, ízléses kivitelű Zala megye versenynaptára és sport kézikönyve 2010. című kiadványt

 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates