|
Bringás maraton.
Május utolsó vasárnapján kilencedik alkalommal került megrendezésre a Caprine Maraton Szilvásvárad, ami a T-Mobile Top Maraton sorozat 2010-es első állomása mellett a magyar kupafutam is volt.
Már évek óta 117, 70 és 39 km-es távokon állhatnak rajthoz a bringások.
Szinte mindenki attól tartott, hogy ismét bekövetkezik az, ami a 2009-ben történt, amikor esőben, sárban és közel 5 fokos hidegben kellett versenyezni. Szerencsére idén „csak” a sár volt az ellenség, a többit megúsztuk.
Egy dobogós helyezéssel sikerült hazatérnie a csapatnak. Cséri Szilvia (képünkön) rövidtáv női kategóriában állhatott fel a dobogó 3. fokára.
- Eredetileg a középtávra neveztem, de végül átneveztem a rövidtávra, mivel nem éreztem magamban elég bátorságot a középtávhoz a többhetes esőzések után – mondta. - Rövidtávon már a betonos emelkedőn sikerült leelőznöm a női mezőny nagy részét, és minél jobban tudatosult bennem, hogy jó helyen állok, annál motiváltabb lettem. Élveztem a versenyt, végig nagyon tudatosan és koncentráltam mentem, és nagyon örülök neki, hogy ennek meg is lett a gyümölcse.
|