|
Hazai aranyak, ezüstök, bronzok.
Az elmúlt hét a 8. Diego IDF moderntánc-világbajnokság jegyében telt Nagykanizsán, s az előzetesen várt igencsak szépszámú sportolóhad meg is érkezett a városba.
A másfél-ezres tömeg aztán a leglátványosabb fellépését a megnyitó alkalmával követte el, hiszen amilyen felvonulást sikerült prezentálniuk a település főutcáján, annak nem mostanában lehettünk tanúi. A menet a művelődési központtól indult egészen az Erzsébet térig, s a városvezetés mellett természetesen a szervezők, illetve az olaszországi székhelyű szövetség elnöke, Franco Ventura köszöntötte a menetet, melynek tagja másnap már a színpadon bizonyíthatták tudásukat.
Két helyszínen folyt a versengés, s tizennégy ország táncosai igyekeztek dönteni arról, hogy a tizenhat kategória dobogós helyeit mely formációk érdemlik ki. Természetesen a legnépesebb magyar csapat a válogatotton belül a rendező Szan-Dia FSC volt, a kanizsai egység 127 fővel rugaszkodott neki a négy nap tömény táncos megmérettetésnek. Az sem titok, hogy a különböző szakmai stábok már hónapokkal korábban beszereznek információkat a lehetséges ellenfelek koreográfiáiról, s a házigazdák bizony nem egyszer hüledeztek, hogy milyen erős programmal rendelkezik néhány náció csoportja.
Ehhez képest a szandiásoknak nem kellett szégyenkeznie, hiszen félidőben már négy aranynál (Horváth Dóra-Szokol Fanni; Felső Brigitta; Birdland; It’s raining man), és három-három ezüstnél (Dobrádi Réka-Hóbár Helga; Felső Brigitta-Horváth Barbara; Óz kiscsoport) és bronznál (Hét Törpe csoport; Bohócok; Szabó Tímea) tartottak.
Félidő után aztán megmutatkozott a világbajnokság miért is világbajnokság, hiszen sorra jöttek fel más nemzetek képviselői is a különböző kategóriákban, de azért így is sikerült behúzni még két elsőséget (Hupikék Törpikék, valamint a Maya-csoport), illetve a serdülőknél jutott még egy harmadik hely is a Szan-Dia táncosainak.
S hogy más kanizsai sikerről is beszámolhassunk, arról a Honvéd Kaszinó SZKES Modern Tánccsoportja gondoskodott, hiszen a felnőtteknél funky formációban lettek elsők, a junior disco dance kategóriában pedig egy ezüsttel gazdagodtak.
Mindent egybevetve a táncosok szempontjából mozgalmas négy napot tudhatott le Nagykanizsa, s az impozáns megnyitó után nem csupán a szülők, de a szigorú ítészek csoportja is elégedett lehetett, hogy szövetségük égisze alatt tovább fejlődtek sportolóik.
Folytatás jövőre az olasz Livorno környékén következik…
|