|
Írta: Balázs Erik
|
|
2010. június 14. hétfő, 21:03 |
|
Az elmúlt hétvégén rendezték squashban a 2009/2010-es szezon utolsó ranglistaversenyeit.
A ZEUS SE versenyzői az utolsó napokon „aranyesőt” produkáltak.
Július12-én a budapesti Római Teniszakadémián D-kategóriás megmérettetésen Szigeti Ferenc és az utánpótláskorú Németh Tamás indult el. A versenyen előbbi esélyeshez méltóan, utóbbi kellemes meglepetésként menetelt az elődöntőig, ahol már egymás ellen kellett harcba szállniuk. Ebből a küzdelemből Szigeti (a képen középen) került ki győztesen 3:1 arányban, aki ezután már a döntőben sem talált legyőzőre. Ezzel megszerezte pályafutása első egyéni aranyérmét és kupáját.
Másnap a B-kategóriások utolsó versenyére is sor került, szintén Budapesten, de már a City Squash Clubban. Ugyan a nevezők között nem volt ZEUS-os versenyző, de a végső eredményhirdetésnél mégis zalaegerszegi játékost is köszöntöttek a rendezők. Ugyanis ebben a kategóriában a szezon 12 versenye összefüggő bajnoki rendszerben is pontozva volt és az év folyamán a 98 nevező versenyző közül Balázs Eriknek (a képen középen) sikerült a legtöbb pontot gyűjtenie. Ezzel az elsőséggel a körverseny megnyeréséért járó aranyérmet és kupát vehette át a dobogó legfelső fokán, a következő évadot pedig már a Dunántúl egyetlen A-kategóriás játékosaként kezdheti meg.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. június 14. hétfő, 21:05 |