|
Írta: Lukácsffy Dénes
|
|
2010. június 15. kedd, 12:19 |
|
Mint már korábban is rebesgették, a Zalakerámia ZTE 24 éves irányítója, Simon László egy évre a Falco Szova KC Szombathely játékosa lett.
Simon 2003 óta volt tagja a ZTE csapatának. 2008-ban bemutatkozott a felnőtt válogatottban is, 4 meccsen szerepelt az Eb-selejtezőkön.
A távozás mellett azért döntött, mivel Hinnant és Timberlake mögött, harmadik számú irányítóként kevés játéklehetőséghez jutott. Nem lesz számára teljesen új a szombathelyi közeg, hiszen korábban dolgozott már együtt Nikola Laziccsal.
|