|
Világkupa, pihenés, aztán edzőtábor |
PDF |
| Nyomtatás | |
E-mail |
|
Írta: Polgár László
|
|
2010. június 16. szerda, 16:44 |
|
Judokák rendhagyó évadzárója.
Az Nagykanizsai TE 1866 judo-szakosztálya évadzárót tartott a napokban, melynek helyszínéül ezúttal nem a hagyományos edzőtermet, inkább a késő estig nyitva tartó városi strandot választották. Nyomatékosítsuk, a gyerekek legnagyobb örömére.
A szokásos félévértékelőn szinte az összes első-második helyezést (edzéslátogatottság, versenyeredmény) a Huszár testvérek (Martin és Máté) nyerték, de kiemelkedően eredményes volt még Sólyomvári Dávid, Mihovics Szabina, s a nemrégiben megsérült Dabi Zsófia is.
A záró rendezvény hivatalos része után a szakosztály vezetése vacsorával várta a judokákat, majd fürdőzés, beszélgetés, játék következett. A kikapcsolódás rá is fér a növendékekre, hiszen júniusban még fel kell készülniük a 6-5-4 kyu övvizsgákra és egy serdülő világkupa-versenyre.
A júliusi pihenő után augusztus 2-án edzőtáborral kezdődik a második félév munkája – számolt be minderről Mester Józsefné edző.
|
|
Módosítás dátuma: 2010. június 22. kedd, 23:07 |