Belépés
Lábtoll-labda ob és rangsoroló PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Budavölgyi Kálmán   
2010. június 24. csütörtök, 18:32

Zalai sikerek.

A cserszegtomaji Mile Alexandra lett az Eb-rangsoroló kupaforduló győztese. Június 19-én Újszászon került megrendezésre a 11. lábtoll-labda ob párosban, majd másnap az Eb-rangsoroló kupa egyéniben. Az ob-ra 6 egyesület 74 versenyzője nevezett, köztük a vajdasági Királyhalom csapata is.

A bajnokság nem a legjobb előjelekkel kezdődött a nagykanizsai versenyzők számára, mivel Prukker-Gozdán Ágota, a Zemplén SE kiválósága a verseny előtti edzésen megsérült, a térde nem bírta a terhelést és gyógyulása hónapokat vesz igénybe.

párosob 024.jpg

A Zemplén SE-t így 2 férfi párosa képviselte, akik viszont nagyon jól szerepeltek. Hartai Attila és Takács Endre (felső képünkön jobboldalt) könnyen jutott a negyeddöntőbe, ahol azonban a borjádi kettős megállította őket. Az ifjúsági korcsoportú Arany Bálint és Huszár Emil sikeresen jutott a legjobb 8 felnőtt páros közé, ahol végül az 5. helyen végeztek. A nyolcaddöntőben az első szettet megnyerték ugyan a válogatott Herczeg-Takács kettős ellen, de végül 2:1 arányban az újszásziak bizonyultak jobbnak.

mile.jpg

Másnap az egyéni Eb-rangsoroló kupában a cserszegtomaji Mile Alexandra (alsó képünkön középen) első helyen végzett a női mezőnyben. A főtábla élén kezdett, és még a javára szolgált, hogy a hazaiak erőssége Kapás Ágnes nem indult az egyéni versenyen. Sima 2:0 arányú győzelmekkel jutott a döntőbe, ahol az újszászi Joó Anettet utasította maga mögé. Elsőségével megerősítette helyét a rangsoroló élén, és már csak egy megmérettetésen kell bizonyítania szeptemberben, hogy Eb-kerettag legyen. Mellette még a Zemplén SE férficsapatának van rá esélye, hogy részt vegyen Marseille-ben az Európa-bajnokságon.

 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates