|
A régiós birkózóválogatott ezúttal nem Nagykanizsán, hanem Muraszombaton csapott össze a CYC Concord (USA) ifjúsági csapatával.
A régiós csapatban helyet kapott a nagykanizsai Steinhardt Márk is. Márk magabiztosan teljesítette a rábízott feladatot, hiszen technikai fölénnyel 6-0; 6-0-ra iskolázta le az amerikai David Conte-t az 52-kg-osok között. A csapatmérkőzés eredménye döntetlenre végződött, míg a horvátok által kiállított csapatot sikerült - ha egy ponttal is de – legyőzni. Ebben a párosításban Márk szintén győzelemmel járult hozzá a csapat sikeréhez.
Időközben lezajlott a csallóközi nagydíj versenye is, melyet Dunaszerdahelyen (Szlovákia) rendeztek meg kötöttfogásban a diák I-II. korcsoportnak. A versenyen kilenc ország (Ausztria, Franciaország, Horvátország, Magyarország, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna) 263 versenyzője mérlegelt. A kanizsaiak első kötöttfogású versenyükön próbálhatták ki magukat a rendkívül erős mezőnyben. Közülük a legmesszebbre a 35-kg-os Ceglédi Bertalan jutott, két győztes és két vesztes mérkőzéssel a hatodik helyen végzett.
„Ahhoz képest, hogy csupán két hetet edzett kötöttfogásban, csak speciális kötöttfogású hibákat vétett a versenyen, de bízom abban, hogy ezek kijavításával Egyedék ősszel kötöttfogásban is érmeket nyernek majd az országos versenyeken” – értékelt Szatmári Zsolt, a KBSE edzője.
Ráadásként pedig megérkezett a birkózó szövetség meghívója Egyed Balázs részére, aki a diák és serdülő válogatottal egy hétig Pakostane-ban (Horvátország) edzőtáborozhat a nyár folyamán.
|