Belépés
Gólzáporos győzelem PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Bedő István   
2010. július 24. szombat, 14:08

ZTE FC - Ajka FC 5-2 (3-1).

Előkészületi labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg. A ZTE gólszerzői: Szalai, Magasföldi, Miljatovics, Rudnevs (11-esből), Varga.

ZTE: Vlaszák (Galdikas) - Kocsárdi (Turcsik), Miljatovics, Kovács Panikvar (Varga) - Kamber (Ivancsics), Horváth A. (Magasföldi), Szalai, Rajcomar, (Rudnevs) Illés (Máté), - Pavicsevics . Vezetőedző: Csank János.

Lejátszotta a bajnoki rajt előtt az utolsóelőtti edzőmérkőzését, a ZTE FC labdarúgó csapta. A kék-fehérek ellenfele az NB II Nyugati csoportjában jó középcsapatnak számító Ajka együttese volt. Az egerszegiek végig irányították a játékot, és biztos győzelmet arattak. A csapat játéka a Veszprém elleni találkozó óta sokat javult. A ZTE-ből hiányzott Balázs, aki a magyar utánpótlás válogatott edzőtáborában van. Pályára lépett - a második félidőben - Rudnevs, aki a Lech Poznan (lengyel) együttesétől jött vissza. A kapus poszton bemutatkozott Galdikas Mautas (észt) próbajátékos, akinek tudásáról nem sokat tudtunk meg, mivel nem sok dolga volt.

A mérkőzés után megkérdeztük Dézsi Attilától, a ZTE ügyvezetőjétől, hogy áll Rudnevs átigazolási ügye?

- A lengyelek még nem mondtak le róla, annak ellenére, hogy szerdán BL-selejtezőt játszanak. A hétvégén biztosan nem születik döntés a játékos ügyében.

 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates