|
Írta: Polgár László
|
|
2010. július 27. kedd, 16:05 |
|
Kilenc együttes, 90 gyerek.
Az időjárás ezúttal is megtréfálta a Négyévszak Kupa kispályás focitorna rendezőit, a tavaszihoz hasonlóan ezúttal is bőrig ázott a mezőny a kanizsai Mindenki Sportpályáján. Ugyanakkor nevezésekben nem volt hiány, hiszen kilenc együttes három csoportba nyert besorolást.
Végül nagy küzdelmek árán első helyezett lett a „Nem tudom elolvasni” csapata, akik már évek óta oszlopos tagjai kupánknak, második helyen a Teri mama FC végzett, míg a bronzérmet a Csontdarálók vihette haza. Sportszerű, de kemény mérkőzéseket láthattak azok, akik jelen voltak a rendezvényen.
Közel kilencven gyerek vett részt a tornán, s Kondákor András főszervező szerint már most az őszi megmérettetésekre készülnek a csapatok.
A XVII. Négyévszak Kupa végeredménye:
1. „Nem tudom elolvasni” SC, 2. 2. Teri mama FC, 3. Csontdarálók.
|