Belépés
A főpróba megvolt PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Bedő István   
2010. július 28. szerda, 21:27

ZTE Soproni VSE 3-1 (3-1, 2-1).

ZTE: Vlaszák - Kovács G., Miljatovics, Varga, Panikvar - Ivancsics, Máté, Horváth A., Illés - Rajcomar, Pavicsevics. Csereként lépett pályára: Pogacsics, Sipos (kapusok), Kocsárdi, Szalai, Turcsik, Bogunovics, Kocsis, Magasföldi, Wittman, Kamber, Delics. Vezetőedző: Csank János.

Utolsó edzőmérkőzését játszotta a ZTE labdarúgó-együttese a bajnoki rajt előtt, mégpedig szokatlan időrendben. A csapatok 1x40 és 2x30 percet játszottak.

A találkozón egy nagy védelmi hiba után az NB III-as Soproni VSE szerezte meg a vezetést. Az egerszegiek gyorsan egyenlítettek, sőt a vezetést is megszerezték. Majd mezőnyfölénybe kerültek, de nem igazán mutatkozott meg a két osztálynyi különbség a csapatok között.

A második játékrészben tovább növelte előnyét a kék-fehér alakulat, aztán a folytatásban inkább mezőnyben folyt a játék.

Rudnevs Egerszegen van, de nehogy megsérüljön, nem lépett pályára. Játszott a ZTE-ben Varga, akit a Viditől szeretne leigazolni az egerszegi csapat. Papírjai nincsenek rendben, az egyezkedés folyik a két csapat vezetése között. Egerszegen tartózkodik még a Galdikas litván kapus, akárcsak Pogacsics is. Ügyükben továbbra sincs előrelépés.

Dézsi Attilától megtudtuk, hogy a hét végén jó esetben csak Varga játszhat közülük.

 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates