|
Írta: Polgár László
|
|
2010. augusztus 09. hétfő, 19:07 |
|
Befejeződtek Szlovákiában a női A-csoportos U18-as kosárlabda Európa-bajnokság küzdelmei, melyen a győzelmet Olaszország szerezte meg, míg a kanizsai Fuisz Viktóriát is a soraiban tudó Magyarország csak tizenötödik lett, ami gyakorlatilag azt is jelenti, hogy a magyar válogatott búcsúzott az elit mezőnytől.
A 13-16. helyért rendezett (oda-visszavágó alapú) mérkőzéseken a magyar csapat egy-egy győzelemmel és vereséggel kezdett, majd a belgák ellen súlyos zakóba (34-74) szaladt bele Balogh Judit együttese. Fuisz Viktória azon a találkozón csereként 15 perc lehetőséget kapott és 2 pontot szerzett.
Az alsóház párharcainak visszavágós szakaszában a csehek ismét jobbak voltak (44-68; Fuisz nem volt eredményes), a lettek elleni győzelem (76-61) alkalmával pedig a nagykanizsai kosaras egy hármast helyezett el az ellenfél kosarába.
Nagy jelentősége már nem volt az utolsó meccsüknek, de a belgákat végül 62-61-gyel múlták felül a magyarok, s a 30 perces bizonyítási lehetősége alatt a Kanizsai Vadmacskák kosarasa 5 pontig jutott, amivel a poprádi tornán 1,5 pontos átlagot ért el.
A dél-zalaiak válogatott játékosa a hazaérkezése után nem sokkal már bekapcsolódik a kanizsaiak felkészülési munkájába.
|