Belépés
Nagykanizsa nemzetközi sakknagymestere PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Polgár László   
2010. augusztus 12. csütörtök, 22:34

Rövid beszélgetés dr. Flumbort Andrással.

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnökségének a norvégiai Tromsö-ben tartott ülésén három magyar játékosnak, köztük a nagykanizsai születésű és nevelésű dr. Flumbort Andrásnak ítélték meg a nagymesteri címet (A három sakkozó közül egy másik, Gonda László is az Aquaprofit-NTSK igazoltja volt az elmúlt szezonban.)

 - Őszinte leszek, nem sokan kerestek a helyi sajtó részéről a norvégiai döntés okán, s ezért is jól esik az érdeklődése – fogalmazott a háromszoros bajnok Aquaprofit-Nagykanizsai TSK immár csapatvezető játékosa, a ma már inkább a fővárosban „székelő” Flumbort András. – Tulajdonképpen a legrangosabb elérhető fokozatról beszélünk, ami nem titok, hogy régi nagy vágyam volt. Az más kérdés, hogy az utóbbi években lassabb tempóban haladtam felé.

- Mit jelent ez pontosan?

- Kissé váratlan volt számomra a FIDE-döntés, mivel fogalmazhatunk úgy is, gyakorlatilag a „profi” sakkot egy ideje már abbahagytam. Ennek azért különös a jelentősége, hiszen három nagymesteri normát kell megszerezni, aminek feltétele, hogy egyéni versenyeken szükséges valóban nagy játékerőt képviselő sakkozók ellen eredményesen szerepelni. Én két lépcsőfokon voltam már túl, de amint már említettem, az utóbbi időben játékosként már nem a korábbi intenzitással ültem asztalhoz. Tulajdonképpen csak a német Bundesliga küzdelmei kínáltak arra alkalmat, hogy a harmadik norma-teljesítést is begyűjtsem, s úgy tűnik, az eredmények alapján ez mostanra össze is jött.

- Hova helyezzünk el egy ilyen nemzetközi nagymesteri címet?

- Jelenleg egyedülállónak tekinthető ez Kanizsán (önmagamat kanizsai nevelésnek tekintve), s a lényege, hogy a FIDE negyedévente sorra kerülő ülésein döntenek róla, arra azonban nagyon figyelnek a szövetségnél, hogy a nemzetközi nagymesteri címet alapos indokkal ítéljék oda.

- Ez a „szintre emelés” esetleg ismét visszacsábítja komolyabban is a sakktábla mellé?

- Azoktól amúgy sem szakadtam el, hiszen idestova már három esztendeje, hogy az Aquaprofit-NTSK csapatvezetésében mind fajsúlyosabban részt vállalok. Valamilyen szinten tehát a sakk sportági szervezésére tettem át a hangsúlyt, mondhatni a menedzselési feladatokból veszem ki nagyobb mértékben a részem. Annyi bizonyosnak látszik, hogy az elkövetkezendő szezonban a Bundesliga kimarad, s inkább a civil élet felé orientálódom. Munkába álltam már egy fővárosi ügyvédi irodánál, valamint az említett elfoglaltságaim mellett politológiai tanulmányaimat folytatom.

 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates