Belépés
Varga József országos bajnok PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Erdős Gábor-Polgár László   
2010. szeptember 08. szerda, 11:19

Jövőre diákolimpiai döntő Kanizsán.

A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség döntése értelmében 2011. május 21-22-én Nagykanizsa láthatja vendégül a diákolimpia országos döntőjének résztvevőit. A verseny szervezésével a szövetség a Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Clubot bízta meg, és mivel ők soraik között tudhatnak számos tehetséges fiatalt, a nagykanizsai rendezés mellett döntöttek.

A döntéssel párhuzamosan Salgótarjánban volt a tájfutók rövidtávú országos bajnoksága, több mint 800 induló részvételével. Nagykanizsáról két csoportosulás is részt vett, egyrészt a Nagykanizsai Zalaerdő (NKZ) hat futója és a Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Club (ZTC) tizennégy kanizsai versenyzője, akik közül legtöbben a Batthyányi Gimnázium diákjai. Varga József (NKZ) az F50 kategóriában (50 év felett, 55 alatt) országos bajnok lett, fia, Varga Zsombor (NKZ) az F14-ben (14 alatt) harmadik, mindössze 5 másodperccel elmaradva a győztestől. A mindössze egy éve versenyző Porgányiné Henrich Piroska (ZTC) az N35-ben negyedik helyen végzett.

  zsombor.jpg

Rajtuk kívül a selejtezőből az elit A döntőbe (a 24 közé) jutottak még: Bíró Bence (NKZ F16), Erdős Márton (ZTC F14), Erdősné Németh Ágnes (ZTC N40), Fábián Eszter (ZTC N18), valamint a mindössze 11 éves Porgányi Anna (ZTC) a 14 évesek között, ami óriási bravúrnak számít, Vargáné Kocsis Katalin (NKZ N45).

Másnap Mátrakeresztesen folytatódott a versengés a pontbegyűjtó országos csapatbajnoksággal, ahol ZTC-sek együtt a kanizsaiakkal alkottak eredményes csapatot. Végül két kanizsaiakra épülő csapat is érmet nyert. Erdős Márton és Porgányi Márk kiegészülve a zalaegerszegi Fekete Ágostonnal bravúros ezüstérmet szerzett a 14 éven aluli fiúk között - mindhárman 13 évesek, így még jövőre is indulhatnak ebben a felállásban.

  marcimárk.jpg

De az anyukák sem akartak elmaradni fiaiktól: Erdősné Németh Ágnes és Porgányiné Henrich Piroska a zalaegerszegi Kovács Judittal bronzérmet szereztek a legfiatalabb szenior hölgyek között. De büszkék lehetünk a szintén bajnoki ponttal hazatért többi kanizsai csapattagra is: Porgányi Anna és Balogh Zsófia 6. helyére (N14), Fábián Eszter és Szerdahelyi Dóra 6. helyére (N18) és Böjti Bence és Erdős Gergely 8. helyére (F20).

Az egyéni dobogón Varga Zsombor jobbra, a csapaton balra hátul Porgányi Márk és Erdős Marci.

Módosítás dátuma: 2010. szeptember 08. szerda, 11:23
 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates