|
Radák Attila 3. az autocross zóna-bajnokin |
PDF |
| Nyomtatás | |
E-mail |
|
Írta: Polgár László
|
|
2011. június 26. vasárnap, 20:39 |
|
Szeghalom adott otthont a magyar autocross országos bajnokság legutóbbi futamainak a Szisz Ferenc Emlékverseny keretében, mely esemény egyben a Közép-Európai Zónaverseny soros állomása is volt - a magyarok mellett cseh, osztrák és szlovák résztvevőkkel.
Az 1600 ccm-es kategóriában a Kanizsa Autocross SE versenyzője Radák Attila szép sikert ért el, hiszen az előfutamok utáni hétkörös fináléban egy szlovák és egy osztrák versenyző mögött a harmadik helyen ért célba a Suzuki Hayabusával, ami a magyar bajnokit tekintve az első pozíciót jelentette. Klubtársa, Illés Tamás, szintén Suzukival az ötödik lett a zónás összevetésben, számára ez a második helyett jelentette az ob-n belül.
A nemzetközi összevetésben Radák és Illés 15, illetve 11 ponttal gazdagodott, míg az ob viszonylatában 20, valamint 17 egységet gyűjtöttek.
|