|
Megmaradásáért küzd a Csuti Hydrocomp.
Már a tavalyi NB I-es sakkbajnokság befejezését követően sem volt anyagilag kedvező helyzetben a Zalaegerszegi Csuti Hydrocomp csapata, kilátásai pedig azóta csak romlottak. A város hatszoros bajnokcsapata, amely megszakítás nélkül 42 éve szerepel az élvonalban, nagyon közel áll ahhoz, hogy ökölvívó nyelven szólva bedobja a törülközőt.
- A nyári holtszezonban semmit sem javult a helyzetünk – mondta lehangoltan Horváth Tamás, a klub szakmai igazgatója. – Sőt tovább vékonyodtunk, visszaléptettük a tartalékcsapatukat az NB I B osztályától, mivel nem tudnánk működtetni. A világbajnokságról hazatérve, ahol elláttam a magyar férfi válogatottnál a szövetségi kapitányi teendőket, igyekszem felkutatni szponzorokat, azonban nem jártam sikerrel. Az önkormányzatnál is tárgyaltam Gecse Péterrel, a sportért felelős bizottság vezetőjével, és Balaicz Zoltánnal, a területért felelős alpolgármesterrel, de egyelőre nincs előrelépés. A bajnoki rajt pedig vészesen közeleg. Ráadásul a szeptember végi első fordulóban a bombaerős Nagykanizsát látjuk vendégül, már ha lesz, aki elül az asztalhoz.
A szakmai igazgató elmondta, hogy klubban már az internetet is kikapcsolták. A villanyt csak azért nem, mert többször a zsebbe nyúlt, és kifizette a számlát, de ez a sokáig nem mehet. Tartoznak a játékosok felé is. Egyszerűen már nem tudják, hogy min takarékoskodjanak.
- Egyedül a névadó szponzorunk, a Hydrocomp Kft. tart ki mellettünk. Köszönet érte Dormán Lászlónak, a cég első emberének. Egyedül azonban ő kevés az életben maradásunkhoz. Az önkormányzatot sem értem, tavaly kértek tőlem egy beadványt, amelyben leírtam eredményinket, elismerték tevékenységünket, hogy jó reklámhordozói voltunk a városnak, s mondták, hogy a pénzek elosztásánál ezt figyelembe veszik. Nem történt meg. Az elmúlt naptári évben kaptunk 4 milliót. A támogatásunk nem emelkedett 2011-re, hanem másfél millióra csökkent. Egyszerűen kilátástalannak látom helyzetünket. Küzdünk az utolsó leheletünkig, de nem tudom meddig.
Horváth Tamás nem ért egyet az 5 látványsport kiemelésével sem, mert a többi sportág is finanszírozási gondokkal küzd. Ha már kiemelték őket, véleménye szerint kapjanak kevesebb városi támogatást.
- Szakmai tervekről jelen helyzetünkben nem lehet beszélni folytatta - Horváth Tamás. - A dobogós álmokat el kell felejteni. Egy jó magyar maggal is csak a középmezőny eleje, az 5-6. hely lehet a cél, mint már említettem, ha lesz kivel leülni az asztal mellé. Légiósokra nem is gondolhatunk jelen helyzetünkben. Azért sem értem a város vezetését, mert több fórumon is hangoztatják a helyi fontosságát. A Csuti ebben élenjár az első osztályban. Nálunk a csapat több mint a fele itt él Egerszegen. Elindulunk a bajokságban, hogy meddig jutunk, nem tudom.
Egy biztos, Zalaegerszegen hagyományai vannak a sakknak, jó lenne megmenteni a Csutit. A klub megszűnése nemcsak a versenysakk halálát jelentené, hanem az utánpótlásét is. |