Belépés
Neal jöjjön vissza! PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Polgár László   
2012. február 16. csütörtök, 17:28

A tegnapi nap során valóban élesbe fordult a Kanizsa KK-DKG East és (egykori?) kosárlabdázója, Marcus Nealnek az ügye. A játékos ugyanis Besztercebányára került, s a szlovák csapat szerdai bajnokiján mindenképp szeretett volna pályára lépni a BK Váhostav-SK Zilina ellen az ottani Extraliga 31. fordulójában. Nos, ez nem történ(hetet)t meg...

 

Mint ismert, a mostani kosárlabdaszezonban az igazolás ideje lejárt Magyarországon, Neal pedig mondhatni nagy hirtelen akkor döntött a távozás mellett, amikor gyakorlatilag az amerikai kosárlabdázó helyére bajosan lehetett volna már játékost szerezni. Ugyanakkor az is tény, kiesett pontjaira roppant nagy szükség lenne (mivel a célok nem kicsik a KKK-nál), s azokat bizony a kissé kezelhetetlen sportoló NB I B-s szinten azért szállította becsülettel. Ördögi kör...

Egy biztos, Nealnek nem lesz könnyű az elszakadása Nagykanizsától - ha egyáltalán sikerül. Ahogy ő fogalmazott, további karrierjének kedvező alakulása végett határozott a távozás mellett, ebből kikövetkeztethető, hogy valami nem működött olajozottan közte, valamint a csapat és a szakmai stáb között.

Csakhogy az ütőkártya jelen állás szerint úgy tűnik, a kanizsai egyesületnél van, mert a kosárlabdázó igazolása náluk pihen az asztalfiókban (akik továbbra is a játékosuknak tekintik...), s amennyiben ezt nem adják ki, akkor...

Horváth Balázs, az egyesület elnöke úgy fogalmazott, Marcus Nealnek vissza kell jönnie Kanizsára, s - finoman fogalmazva - további egyeztetésekre van szükség ahhoz, hogy játszhasson - dél-zalai színekben...

Ha tovább tart a huzakodás, szinte garantálható, hogy addig a bajnoki szezon is lecseng, ha dacosság kerekedik a dologból, el is "lehet" kispadozással tölteni a hátralévő hónapokat, amivel az ázsiója biztosan nem növekszik Nealnek (aki persze lényegében csak ezt tartja szem). Mint írtuk, pontjai sokat jelenthetnek a kanizsaiaknak, ha tehát beáll a sorba, azzal nagy valószínűséggel mindkét fél csak nyerne.

Hogy aztán - ha létrejön az egyeztetés - mi lesz a végeredmény, netalántán a játékost mégis elengedik, nos, ez még kérdéses...

 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates