|
PEAC Petőfi Autópark SE (2.) - Kanizsai Vadmacskák SE (1.) 63-67 (20-20, 17-15, 11-16, 15-16).
Amatőr női NB Nyugati csoport kosárlabda-mérkőzés, találkozó az 1. fordulóból. Pécs, 50 néző.
Kanizsa: Fekete Cs. (7/3), Fuisz V. (12), Olasz A., Jurkó (10), Jagarics. Csere: Oros (5/3), Kiss V. (30), Hegyi (3/3). Edző: Gábor Erzsébet.
Az első negyed elején Fekete Csilla és Jurkó Noémi pontjaival lépett el a Kanizsa, de a rutinos "egyetemiek" a negyed közepén kiegyenlítettek, majd Kiss Virág centerjátékával és Hegyi Vivien hárompontosával egállal is zártak a játékrészben.
A második negyedet a hazaiak kezdték pontosabban, vezettek már 11 ponttal is, ekkor nagyon kellett Kiss remek játéka, amivel a vendégek felzárkózhattak két pontra.
Fordulás után a PEAC kezdett ismét jobban, a különbség ezúttal is 10 pont felett járt a két együttes között. Feketét és Fuisz Viktóriát lényegében teljesen kikapcsolták a játékból a baranyaiak, így Kiss teljesítménye mellett jól jött Oros Laura lélketani hármasa is, s ennek köszönhetően az egyenlítés után a vezetést is átvette a Vadmacskák együttese.
A záró tíz percben továbbra sem tudták tartani a hazaiak a vendégek centerét, s ugyan a végjáték nem alakult izgalommentesen, de Fuisz és Kiss büntetőivel sikerült megtartani előnyüket a dél-zalaiaknak.
Edzői mérleg:
Gábor Erzsébet: "Végig nagy irányú, küzdelmes mérkőzésen a fiatal Kiss Virág extra centerjátékával nyertük meg a Nyugati csoport rangadóját és ezzel továbbra is őrizzük veretlenségünket a bajnokságban." |