Belépés
Hajszállal maradtak le a dobogóról. PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Jakabfi Imre   
2011. december 28. szerda, 14:04

 

Az országos asztalitenisz szövetség dél-dunántúli régiója által szervezett utánpótlás csapatversenyen – amelyet három helyszínen: Kaposváron, Tolnán és Mohácson bonyolították le - 11 dunántúli csapat indult. A csapatversenyt. A csapatok körmérkőzést játszottak. Kaposváron három, Tolnán szintén három, végül Mohácson négy fordulót játszottak le. Egy csapatot két újonc és két serdülő asztaliteniszező alkotott. A kanizsaiak kiválóan kezdték a versenysorozatot, az első két helyszín után veretlenül, négy győzelemmel és két döntetlennel állt a tabella élén. (a döntetleneket Szekszárd I. és a PEAC csapata ellen érték el).

 

Az utolsó helyszínen, Mohácson reális esély volt az elsőség megszerzésére, a Balatonfüred ellen azonban veszítettek és nem csak az elsőség, de a dobogó is elúszott. Hét győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel a negyedik helyet sikerült megszerezni a Szekszárd I. , a PEAC és a Balatonfüred mögött. (körbeverés alakult ki és ez a PEAC-nak és a Balatonfürednek kedvezett)

Az egész versenysorozat legeredményesebb játékosa a kanizsai Fodor Kristóf lett, aki minden mérkőzésen játszott és a húsz mérkőzéséből mindegyiket megnyerte, veretlen maradt. Alig maradt el tőle Gyöngyösi Áron, aki 14 mérkőzésből 13-at megnyert.(az első helyszínt betegség miatt kihagyta)

A jó szereplés egyáltalán nem rajtuk múlt. A többieket sem érheti szemrehányás: a Kaposváron Gyöngyösi helyett "beugró" Szőllősi Márk, valamint a két újonc, Jónás Richárd és Müller Diána is jól játszottak

A versenysorozat elérte célját, remek versenyzési lehetőséget biztosított a dunántúli utánpótlás-nevelő egyesületeknek.

asztencsapat11.12.28

A képen a csapat tagjai: Szőllősi Márk, Gyöngyösi Áron, Fodor Kristóf, Müller Diána, Jónás Richárd (elöl)

 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates