|
Zalai ezüstök és bronzok.
Október 15-én, a nagykanizsai Zsigmondy sportcsarnokban rendezték meg NAPIT Kupát, a 15. Lábtoll-labda Ifjúsági Országos Bajnokságot. A házigazda Zemplén Ifjúsági Egyesület 6 egyesület 71 versenyzőjét fogadta az versenyen, amit a Nagykanizsai Pályázatírók és Tanácsadók Szövetségének elnöke Musits Róbert nyitott meg.
A tornán a Szepetnek SE két ezüst és egy bronz, míg a Zemplén SE két ezüstéremmel járult hozzá a zalai utánpótlás-nevelő műhelyek sikeréhez. Először indult a bajnoki rendszerben a Zemplén SE által koordinált TÁMOP-os pályázatban résztvevő Batthyány DSE (felkészítő Révész Arany), és a Zsigmondy-Winkler DSE (felkészítő Marton Géza) csapata.
A leány csapat kategóriában erőnyerőként kezdtek a szepetneki lányok Matola Viktória, Morvai Noémi, Vlasics Dalma, akik először egy cserszegtomaji, majd egy újszászi csapatot búcsúztattak, és kerültek a döntőbe, ahol 2:1 arányban maradtak alul újszászi ellenfelükkel szemben. A Cserszegtomaj SK lányai Gémesi Ramóna, Orbán Nikolett, Udvari Boglárka a negyedik helyen végeztek, ami a legjobb eredményt jelentette a Cserszegtomaj SK számára az ob-n.
Egyéniben Morvai Noémi duplázott, itt is ezüstérmes lett. Egy cserszegtomaji és három újszászi ellenfelén túljutva jutott a döntőbe, ahol azonban nem bírt a legjobb formában lévő magyar versenyzővel Vágó Henriettel.
A zemplénes fiúk Baranyai Benett, Kovács Patrick, Kunics Bence, Lukács Márton egy kanizsai és egy újszászi csapatot verve kerültek a fináléba. A két ifjúsági és két serdülő korcsoportú játékosból álló egység azonban nem bírt a rutinosabb újszászi ellenfelével, és így a második helyen végzett. Mögöttük a Szepetnek SE játékosai Börczi Lajos, Molnár Tamás, Pati Tamás és Orsós Tamás zártak, akik a bronzmérkőzésen az Újszász kettesszámú hármasát győzték le.
Az egyéni versenyszámban Lukács Márton, Morvai Noémihez hasonlóan szintén duplázott. Negyedik kiemeltként, a negyeddöntőben még legyőzte az első kiemelt újszászi favorit Harsányit, azonban a döntőben alulmaradt a szintén újszászi Tóth-tal szemben, megszerezve így az ob ezüstérmét. Mellette említést érdemel még az ötödik helyen záró zemplénes Baranyai Benett, aki 3 szettre kényszerítette a későbbi bajnokot.
A lábtollasok legközelebb, november 5-én, Nyárlőrincen találkoznak egymással a gyermek, serdülő csapat és páros kategóriában megrendezendő Tini Kupán.
|