Belépés
Pengeélen a ZTE FC PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Bedő István   
2012. február 10. péntek, 16:38

A szakmai stáb és a játékosok még kitartanak.

Sajtótájékoztatón ismertette a ZTE FC labdarúgócsapatánál kialakult helyzetet Nagy Ferenc, a klub elnöke, többségi tulajdonosa.

Elsőként az anyagi problémákról szólt, amely az elmúlt év novemberében kezdődtek. A ZTE azóta nem tud bért fizetni a klubnál dolgozóknak, beleértve játékosokat és a szakmai stábot. Megköszönte a türelmüket, kiállásukat a ZTE mellett. A gondot az okozta, hogy a megkötött szponzori szerződések nem teljesültek. A téli átigazolási szezon során igyekeztek játékoseladásból bevételre szert tenni, de nem sikerült. Az elnök szerint ebben ludasak a játékosok menedzserei is, és az érdekelt klubok, látva a ZTE sanyarú helyzetét, kivártak. Nagy Ferenc hangsúlyozta, hogy folyamatosan tárgyalt szponzorokkal, de a megbeszélések nem vezettek eredményre. Bizakodik, hogy a megkötött szerződések előbb utóbb realizálódnak. Kérte a sajtón keresztül azokat, akik tudnak, hogy segítsenek.

Nagy gondot jelent, hogy az önkormányzattól kapott támogatást teljes mértékben felemészti a korábbi banki hitelek törlesztése. Az elnök a klub megmentése érdekében hajlandó lenne megválni tulajdonrészétől is, úgy véli, a ZTE komoly értéke a magyar labdarúgásnak. Amikor 2005-ben az egyesülethez került, többen írtak alá szerződést a labdarúgó klub működtetésére, mára azonban egyedül maradt. Úgy látja, Zala megyében nincsenek olyan tehetős szponzorok, amelyek meg tudnák oldani a ZTE anyagi problémáit.

Határozottan cáfolta azon sajtóban megjelent információkat, hogy a játékosok szabadon igazolhatóak. Ehhez a labdarúgóknak fel kell jelentenie a ZTE-t az MLSZ-nél, és a szerződésszegés megállapítása után, válnának szabadon igazolhatóvá. A jövő héten egyenként leülnek tárgyalni a játékosokkal a továbbiakról. Az elnök nagyon bízik abban, hogy megoldódik a klub anyagi problémája, de elméletben azt sem zárta ki, hogy a ZTE mégsem tudja lejátszani a tavaszi idényt.

A sajtótájékoztatón megjelent Prukner László vezetőedző is aki kijelentette, hogy még kitartanak, de kérték a szombati edzőmérkőzés törlését a sérülésveszély miatt.

Dézsi Attila, a ZTE ügyvezetője pozitív történésekről számolt be, a klub a társasági adó pályázatán 226 milliót nyert az utánpótlásképzés fejlesztésére. Létesítmény-fejlesztésre 112 milliót, az utóbbihoz a 30 százalékos önrészt biztosítja az önkormányzat, amiért köszönetet mondott.

Módosítás dátuma: 2012. február 10. péntek, 16:41
 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates