|
Mozgalmas tavasz előtt.
Több dolog is konkretizálódott immár a labdarúgó NB III Bakony csoportjának ötödik helyén álló Nagykanizsai TE 1866-Horváth Méh együttesénél. Koller Zoltán vezetőedző elmondta, nem ígérkezik könnyűnek a tavasz sem az együttes háza táján, sem szakmailag.
- Január 16-án kezdjük a felkészülést a tavaszi szezonra heti négy edzéssel - kezdte a tréner. - Először természetesen erőnléti edzőnkkel, Stendl Józseffel karöltve a fizikális felkészítésen lesz a hangsúly, aztán persze mind többször kerül majd elő a labda is a tréningeken.
- Lehet már valamit tudni az előkészületi találkozók menetrendjéről?
- Hogyne, már gyakorlatilag teljesen összeállt a program. Nagy meglepetés nincs benne, hiszen az NB III-as együttesek mellett a környező megyei I. osztályú csapatokkal is megmérkőzünk. A hozzánk hasonlóan harmadik vonalbeliek közül játszunk majd a Balatonlelle SE, a Nagyatádi FC, valamint az AC Nagybajom legénységével, míg a megyeiek közül a Lenti TE, az FC Napred Tótszentmárton, illetve még a Zalakaros lesz soron.
- A távozók ismeretében mindezeket a találkozókat kikkel lejátszva?
- Egyelőre nem nevesítenék, de megyei NB III-as futballcsapatból is tárgyalok labdarúgóval, de az NB II-ből is lennének játékosok, akik szívesen térnének vissza Nagykanizsára (információk szerint a Soproni VSE-ből távozhat Bozsoki Imre, míg az anyagi gondokkal küszködő Bajai LC-től Burucz Barna is távozóban van - a szerk.). Továbbá a kanizsai utánpótlásból is meríthetünk, így a középpályás Szakmeiszter János, aki legutóbb a Miklósfa SE-ben szerepelt, kerülhet az NTE együtteséhez. Ettől függetlenül tény, a középpályát össze kell rakni újra, bár Ujvári Máté, Nagy Tamás és Budai Lajos révén azért az állandóság jelen maradhat továbbra is.
- Lesz tehát munka az elkövetkezendő időszakban...
- Ez nem is lehet kérdés, s az sem elképzelhetetlen, hogy a tavasznak már más játékrendszerben futballozva futunk neki. Ebből a szempontból a szakmai stáb is előtt is mozgalmas hetek állnak. |