Belépés
ZTK FMVas: PDF  | Nyomtatás |  E-mail
Írta: Bedő István   
2012. január 08. vasárnap, 08:36

Legyőzni végre a Zerbstet.

Zalaegerszegen a teke sikersportág, a csapat- és az egyéni versenyek során, sőt a válogatottban is remekelnek az egerszegi játékosok. A férfiaknál Fehér László, a szövetségi kapitányi posztot is betölti.

- Az elmúlt esztendő legnagyobb sikerének tartom, hogy ősi riválisunkkal - a Szegeddel - szemben sikerült megvédeni bajnoki címünket - tekintett vissza az elmúlt évre Fehér László, a ZTK FMVas csapatának játékos-edzője. - A másik komoly fegyvertényünk, hogy a csapat világbajnokságon Boanta, Farkas, Kiss T. és Nemes tagja volt az ezüstérmet szerzett magyar csapatnak. Az egyéni hazai versenyeken sem okoztunk csalódást, minden korosztályban érmeket szereztünk. Az elmúlt év egyértelműen sikeres volt számunkra.

- Mit hozhat a 2012-es év?

- A Bajnokok Ligájában még állunk, igaz nagyon kemény ellenfél vár ránk, a német Zerbst csapata. Már többször találkoztunk velük, eddig mindig ők nyertek, szeretnénk megszakítani a negatív sorozatot. A hazai bajnokságban ismét az első hely a célunk, mellette az egyéni versenyeken szeretnénk kiemelkedően teljesíteni. Idén egyéni világbajnokság lesz, remélem, hogy formája alapján több egerszegi játékos is ott lehet a magyar csapatban.

Módosítás dátuma: 2012. február 05. vasárnap, 16:41
 

Médiapartner

zalamedia_banner.jpg
zalaegerszegfej
naplofej
keszthelyfej
volan_logo.jpg

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.
8900 Zalaegerszeg
Hunyadi János. 10.

©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes
Tel: 06-92-599354
Fax: 06-92-599353
E-mail: info@zalasport.hu
E-mail: zalasport.hu@gmail.com
RocketTheme Joomla Templates