|
ZTK FMVas - KW Zerbst (német) 7:1 (3763:3523).
Bajnokok Ligája férfi tekemérkőzés a 4 közé jutásért, második találkozó. Zalaegerszeg.
Németországban 8:0-ra kapott ki a ZTK és úgy nézett ki eldőlt a továbbjutás. Másképp vélekedtek erről az egerszegi játékosok, akik megpróbálták a lehetetlent, s erőfeszítésüket kis híján siker koronázta.
Fantasztikusan kezdett a hazai csapat a Fehér Z., Farkas és Boanta alkotta trió fölényesen verte ellenfelét, és a belső szettpontok tekintetében is jól álltak a hazaiak. A második körben is tartott a zalai csapat lendülete. A csarnokot zsúfolásig megtöltő közönség űzte, hajtotta a hazaiakat. A német edző a rosszul dobó Craciun lecserélte, s mint kiderült ez döntőnek bizonyult. A helyére lépő Helmerich az utolsó dobásnál fordított Fehér László ellen, és szerzett 1 meccspontot. Így 8-0 helyett 7:1 lett a végeredmény. A ZTK továbbjutása két fán múlott. Az egerszegi csapat így is minden dicséretet megérdemel nagyszerű helytállásáért a világkupa győztes német csapat ellen, a nagy hátrány ellenére végig esélyük volt a továbbjutásra.
Eredmények (elöl a hazaiak): Fehér Z. (600 fa) - Scholler (566 fa), 1:0, Farkas (658) - Gerdau (613), 2:0, Boanta (652) - Heydrich (563), 3:0, Kiss T. (637) - Schneier (603), 4:0, Nemes (633) - Hoffman (577), 5:0 Fehér L. (583) – Craciun ( Helmerich) (600), 5:1.
A több ütött fáért járó 2 pontot a ZTK FMVas kapta, így alakult ki a 7:1-es végeredmény. A Zerbst 9:7-es összesítéssel jutott a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. |