Kanizsa Sörgyár SE - BSE 0 : 7

Női Extraliga asztalitenisz-mérkőzés, Nagykanizsa

A női asztaliteniszezők Extraligájában a Kanizsa Sörgyár SE együttese a Postás (0:7) és az Orosháza (3:6) elleni idegenbeli vereség után megkezdte a tavaszi szezonjának mérkőzéssorozatát. A hazai környezetben egyelőre még nyeretlen Ackermann Erika - Ladányi Dóra - Óber Andrea hármas ezúttal a BSE ellen próbálta felvenni a küzdelmet, sajnos, az előzetes várakozásoknak megfelelően kevés sikerrel. Az egyes meccseken ugyan voltak kisebb sikerélmények, de végül a fővárosiak 7:0-val abszolválták a mérkőzést.

Ez volt a „visszavágós” szakasz első találkozója, de a januári holtidőszakban elkönyvelhettek sikereket is a kanizsai klubnál, hiszen Ackermann Erika párosban a bükfürdői ranglistaversenyen a harmadik helyen végzett.

A utánpótlás terén is kedvezőbb a kép: a kanizsaiak női utánpótláscsapata az Alpok-Adria versenysorozatának olaszországi Téli Kupáján szerzett harmadik helyet, míg Horváth Dávid korcsoportjában az Alpok-Adria ljubljanai soros állomásán lett első korcsoportjában a népes mezőnyt felvonultató mezőnyben.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates