Szekszárd – Kanizsa Sörgyár SE 7:0

Női asztalitenisz Extraliga-mérkőzés. Szekszárd.

A szekszárdi kirándulás vége sima vereség lett, ráadásul úgy, hogy a húzóembernek számító Ackermann Erika nem volt teljesen egészséges, így esély sem kínálkozott a szorosabb végeredményre. (Ackermann itthoni környezetben mindhárom egyéni mérkőzését hozta.) Ugyan Ladányi Dóra és Óber Andrea is szoros találkozókat játszott, végül azonban nem sikerült nyert meccset abszolválni.

Kanizsa Sörgyár SE – Szombathely II 13:5

NB II-es férfi asztalitenisz mérkőzés. Nagykanizsa.

Bentmaradása szempontjából nyert fontos mérkőzést a kanizsai gárda az NB II Nyugati csoportjában, igaz a fiatal vasi csapat ellen kötelező volt a győzelem. Zborai négyszer, Hetzer és Kahotek három-három alkalommal, míg Szita egyszer győzött, emellett a Zborai-Hetzer és a Kahotek-Szita páros könyvelhetett el egy-egy sikert. A dél-zalaiakra vár még alsóházi rangadó a Dunaújváros és a Nagymányok ellen, s ha ezeket a hazai párharcokat hoznák, meglehetne az áhított bennmaradás.

Tolna II – Kanizsa Sörgyár SE II 6:12

NB II-es női asztalitenisz mérkőzés. Tolna.

Az NB II Nyugati csoportjának éllovasa, a kanizsai csapat biztosan nyert idegenben, ezzel továbbra is veretlenül vezeti a mezőnyt. A győzelemből Szász és Bicsák 4-4, Újházi három nyert találkozóval vette ki részét és győzött a Szász-Bicsák páros is.

Kanizsa Sörgyár SE II – Sopron II 7:11

NB III-as férfi asztalitenisz mérkőzés. Nagykanizsa.

Fontos alsóházi rangadóján kapott ki a kanizsai gárda, s nem először. Tuboly és Novotny három-három meccset hozott, Tóth I. pedig egyszer nyert. A kanizsaiakra további nehéz erőpróbák várnak.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates