budavolgyi_veronika.jpgBefejezte aktív sportolói pályafutását Budavölgyi Veronika lábtoll-labdás – hallhattuk már tavaly év végén szerte Kanizsán, s a mindössze 21 esztendős hölgy ezt tegnap jelentette be hivatalosan is egy sajtótájékoztató keretében.

A nagykanizsai játékos a megszámlálhatatlan díjai, elismerései mellett - tényleg csak a legkiemelkedőbbeket említve - világbajnokságokon hatszor volt bronzérmes, egyéniben egyszer negyedik, 2003-ban és 2007-ben Bochumban, illetve Újszászon pedig egyéniben is az Európa-bajnoki dobogó legfelső fokára állhatott. Hazai sikerei közül annyit írnánk le: a Magyar Köztársaság 42-szeres bajnokát tisztelhetjük Budavölgyi Veronikában, aki azonban most szomorú apropó miatt kényszerült meghozni nehéz döntését.

- Egyszerűen a térdeim nem bírták már tovább a versenyszerű sportolást – kezdte Veronika. – 2002-ben, valamint 2004-ben voltak a legsúlyosabb sérüléseim, s a szalagok és porcok eddig bírták. - Tulajdonképpen már klubunk, a Zemplén SE tavalyi évzáróján elköszöntem csapattársaimtól, de csak a harmadik mondatig jutottam… - s a tegnapi (immár hivatalos) bejelentése alkalmával is elérzékenyült Budavölgyi Veronika. – Hogy a térdeim a hétköznapi életben még egyáltalán ne akadályozzanak, meg kellett hoznom ezt a döntést, hiszen a távolabbi jövőre is gondolnom kellett, amiben a család és leendő gyermekeim nagyon fontos szerepet játszanak.

Ugyan európai viszonylatban egy kis sportágról van szó, de a Zemplén SE a kontinensen a legjobbnak számít, és sportolói egyre inkább közelítenek a kínai és vietnami elitszinthez. Ebben a folyamatban Budavölgyi Veronika aktív sportolóként már nem vehet részt, de a klub mellett kíván maradni, s eddigi tapasztalataival segíteni a mögötte lévő generációt.

Megosztások

Impresszum

Kiadó: ANDÉ Kiadói Bt.

8900 Zalaegerszeg, Hunyadi János. 10.
©  Andé Kiadói Bt. 2008

Felelős szerkesztő

Lukácsffy Dénes

Tel: +36-92-599354; Fax:  +36-92-599353
E-mail:  info@zalasport.hu, zalasport.hu@gmail.com

RocketTheme Joomla Templates