Nyomtatás

69564062 489926138509738 6124116819948077056 nMegye I U19: gólszerzők, tabella, góllövőlista..

 

 

Megye I. U19, 4. forduló  

 

Police-Ola LSK - Technoroll Teskánd KSE 1-2 (1-1) 

Gólszerzők: Tóth G. (4.), ill. Málics M. (25.), Riczki K. (81.) 

 

Deák Ádám, a Teskánd vezetőedzőjének értékelése: - A mérkőzést az ellenfél jól kezdte, mivel egy védelmi hibát kihasználva jogos bűntetővel megszerezték a vezetést. A bekapott gól után rendezni tudtuk a sorokat és a félidő hátralevő részében a mi akartunk érvényesült, több veszélyes támadást vezettünk, melynek következtében sikerül egyenlítenünk, sőt ha jobban koncentráltunk volna a befejezéseknél a vezetést is megszerezhettük volna. A második félidőben a Police támadott többet, csapatom elfáradt és jobbára a védekezésre koncentrál, csak kontrákból tudtunk ellenfelünk kapuja elé kerülni. Mikor már úgy látszott, hogy döntetlennel ér véget a mérkőzés, akkor egy formás akció végén megszereztük a győztes gólt. Amit tavaly itt a sors elvett tőlünk, azt most visszaadta. Egy döntetlenszagú mérkőzésen sikerült szerencsésen győznünk. A Police csapata rászolgált volna az egyik pontra, hiszen míg az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, úgy a másodikban az övék. Sok sikert kívánok nekik, fiatal hajtós kis csapat, nagy potenciál van bennük.

69564062 489926138509738 6124116819948077056 n

Fotó: Domján Zoltán

 

Csács NSE - Olajmunkás SE Gellénháza 2-2 (0-2) 

Gólszerzők: Sellei B. (76.), Éder G. (85.), ill. Éder G. (11. - öngól), Péhl K. (40.) 

 

Zalaszentgróti VFC - Helsa Andráshida TE 3-2 (1-1)

Gólszerzők: Fábián K. (20.), Misoczki E. (73. - büntetőből, 76.), ill. Tóth B. (59.), Kocsis M. (81.) 

 

Femat Csesztreg SE - Semjénháza SE 3-1 (3-1) 

Gólszerzők: Kovács G. (3., 4.), Géczi M. (36.), ill. Szalai Á. (1.) 

 

Szalai-Edelholz Zalalövő - Kinizsi SK Gyenesdiás 5-0 (4-0) 

Gólszerzők: Radics M. (15.), Berkes A. (20.), Stankovics Z. (28., 85.), Németh B. (40.) 

 

Szepetnek Sportegyesület - Horváth-MÉH Kiskanizsa 1-3 (1-1) 

Gólszerzők: Hácskó M. (43.), ill. Vereb Z. (3.), Kiss G. (51.), Kiss M. (90.)

 

Simonics István, a Szepetnek SE vezetőedzőjének értékelése: - Jó esélyekkel vártuk a szomszédvár derbit, mivel a Kiskanizsa sok éve nem vittek el pontot tőlünk. A kért taktika hamar borult, mert a 3. percben egy jól eltalált kapáslövéssel vezetést szereztek a vendégek. Ezután már görcsös és feszült volt a csapatom nagy része, melyben a 18 nevezett játékosból 11 új volt az elmúlt évhez képest és többen fiatalok, rutintalanok még, de akad képességbeli probléma is. Az ő beilleszkedésük összeszokása a társakkal több időt vesz igényben, mint előzetesen gondoltam. A többi hiányzót már nem is érdemes említeni, mert azzal sokra nem megyünk, akik egyéb okokból csak papíron a játékosaink. Emellett több játékosom gyenge formában, "szív nélkül" játszott, ami számomra elfogadhatatlan ezt átbeszéljük, mert veszteni lehet, de feladni SOHA! A Kiskanizsától láttam, amit én kértem játékban és még lelkesek is voltak végig, ezért sajnos megérdemelték a győzelmet, amihez gratulálok nekik. Tovább dolgozunk, mert a leírtak ellenére az eddiginél jóval több van a csapatomban,

 

Szabadnapos: Flexibil-Top Zalakomár, Creaton Lenti TE

 

Tabella:

W1

 

Góllövőlista: 

W2